hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kikapcs
Kikapcs

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 14.
Képes lennél egy napot eltölteni kütyük nélkül? Hányszor nyúlnál ijedten a zsebedbe a mobilodért, és hogyan nézne ki egy munkanapod laptop nélkül? Mi a helyzet, ha egy teljes hétről vagy akár hónapról lenne szó?

Elsőre talán döbbenetesnek hangzik, jobban belegondolva azonban annyira mégsem elképzelhetetlen, hogy egy amerikai felnőtt naponta átlagosan 11 órát tölt el képernyő előtt – mutatták ki a Nielsen kutatásai. S bár a felmérés amerikai állampolgárok fogyasztói szokásait vizsgálta, a digitalizmus hatásait az emberek hétköznapjaira nem számottevően befolyásolják az országhatárok – egy bizonyos fejlettségi szinten felül. A tinédzserek nagyjából fele vállaltan képernyőfüggő, 78 százalékuk pedig óránként ellenőrzi az eszközeit – kissé ellentmondásos, hogy a gyermeke­iket gyakran kevesebb kütyüzésre buzdító szülők nem sokkal vannak lemaradva az internet dzsungelében felnövekedett csemetéiktől a maguk 69 százalékos óránkénti csekkolásával.

Természetesen nem hibáztathatjuk őket ezért, hiszen az internethasználat, az e-mail-fiók szükségességét szinte már kellemetlen egyáltalán papírra vetni, annyira egyértelműen elengedhetetlen munkaeszközöknek minősülnek a legtöbb foglalkozáshoz, és kapcsolattartás szem­pontjából igen hasznos tud lenni, ha az ember regisztrálva van egy közös­ségi médiaoldalra – feltéve, ha megfelelően tudja használni, és nem az veszi át az uralmat az élete fölött. Márpedig, ha napi 11 monitor előtt eltöltött óráról beszélünk átlagosan, egyáltalán nem magától értetődő, hogy nem az utóbbi valósul meg az ember életében – ami alaposabban belegondolva hihetetlenül értékes ahhoz, hogy a képernyők fogságában teljen el. Mégis, mintha homály fedné az élet rövidségéről, az idő értékéről alkotott képünket, amikor a telefon görgetéséről vagy a sorozatok bámulásáról van szó – amiknek rá­adásul leg­többször szinte nulla az életünk­höz hosszú távon hozzá­adott értéke – tekintve amilyen értékeket és ideológiákat közvetít a legtöbb online kulturális termék – tisztelet a kivételnek, de ember legyen a talpán, aki megtalálja a tűt a szénakazalban.

Legszámottevőbb stresszforrás

De nem csak az időpazarlás te­rén okozhat problémákat a mérték­telen kütyühasználat. Az American Psychological Associations éves, stresszel kapcsolatos felmérései során minden ötödik résztvevő jelölte meg a technológiát az egyik legszámottevőbb stresszforrásként a mindennapjai során. Sokak számára elviselhetetlen a nyomás, amit a non stop being present – folyamatos jelenlét –, az azonnali reagálási kényszer okoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!