Pat Robertson előrejelzése: Trump ugyan győzni fog, de utána megrendül a világ
A CBN televíziócsatorna alapítója szerint a közeljövőben több végidőkre szóló bibliai prófécia is beteljesedhet
Pat Robertson előrejelzése: Trump ugyan győzni fog, de utána megrendül a világ

Forrás: Youtube/CBN News

2020. 10. 21.
A legnagyobb amerikai keresztény televíziócsatorna, a CBN alapítója, Pat Robertson meg van győződve arról, hogy Donald Trumpot újra fogják választani az Egyesült Államokban, ez azonban véleménye szerint nem békés, hanem világrengető eseményekkel teli időszakot és kiterjedt amerikai polgári lázongást eredményez majd.

Külpolitikai fronton a kínaiak és az észak-koreaiak részéről számít komoly fenyegetésre, belföldön pedig az országszerte hihetetlen méretű polgári engedetlenséget vár, illetve kiemelte azt is, hogy szerinte több ízben az elnök életére is fognak törni. Mindezek következtében véleménye szerint olyan mértékű megosztás és káosz jön Amerikában, ami meggyengíti az országot, és rákényszeríti, hogy a saját problémáira koncentráljon.

Robertson úgy látja, mindemellett a Bibliában leírt végidőkre vonatkozó próféciák némelyikének beteljesedésére is sor kerülhet a nem túl távoli jövőben, például egy Izrael ellen vívott regionális háborúra is, melyben maga Isten fog természetfeletti módon a zsidó állam védelmére kelni.

Ez az úgynevezett Góg-Magóg háború, amiről az Ezékiel könyvének 38. fejezete is szól.

„ Azért prófétálj, embernek fia, és mondd ezt Gógnak: Így szól az Úr Isten: Avagy abban az időben, mikor az én népem, Izráel bátorságosan lakik, nem tudod-é meg? És eljössz helyedről, a messze északról te és sok nép veled, lovon ülők mindnyájan, nagy sokaság és hatalmas sereg. És feljössz az én népem, Izráel ellen, mint a felleg, hogy beborítsd a földet, az utolsó időkben lesz ez, és hozlak téged az én földemre, hogy a pogányok megismerjenek engem, mikor megszentelem magamat rajtad az ő szemük láttára, Góg!” (Ezékiel 38:14-16)

A CBN alapítója szerint az amerikai káoszt ki fogja használni Irán és Törökország és más meg nem nevezett zsidógyűlölő iszlamista országok, hogy koalíciót alkossanak és összefogjanak majd Izrael ellen, és háborút indítanak, azonban a Biblia előrejelzésének megfelelően maga Isten lesz az aki megvédelmezi a zsidó államot, és eltörli az ellene felvonuló sereget.

Ezután Robertson szerint óriási békekorszak köszönt majd Izraelre.

Mindezzel kapcsolatban Franklin Graham evangélistához hasonlóan arra kérte az amerikaiakat, imádkozzanak, böjtöljenek és mindenképpen menjenek el szavazni november 3-án.

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!