Különleges, makkabeusok által használt menórát alkotott újra egy izraeli történész
Különleges, makkabeusok által használt menórát alkotott újra egy izraeli történész

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 12. 23.
Dr. Ido Hebroni ugyanazt a technikát és alapanyagokat használta az ősi gyertyatartó rekonstruálásához, mint amelyeket a görögök ellen lázadó zsidó szabadságharcosok annak idején. 

Hebroni, aki történészként és professzorként dolgozik az izraeli Shalem College-ban, megkísérelte rekonstruálni azt a menórát, amelyet a Hasmóneus-dinasztia használt Júdeában a görögök elleni lázadásuk során az időszámításunk előtti második században. 

Elmondása szerint abban az időben mind a hasmóneusok, mint a görögök hosszú lándzsákat használtak,

a zsidó erők pedig a leírások alapján a lándzsafejeiket töltötték meg olajjal, és gyújtották meg az eredeti menóra helyett. 

Hebroni figyelmét először akkor keltette fel a kovácsolás, amikor egy harmadik századi szöveget vizsgált, melyben két zsidó bölcs arról vitatkozott, milyen stádiumban lehet arról beszélni, hogy egy fegyver elkészült. 
Az egyik azzal érvelt, hogy a fegyver akkor kész, miután eltávolítotják a kohóból, míg a másik azt állította, hogy csak akkor, ha már teljesen leöntötték a vízzel.

A történész a kérdés eldöntésére elhatározta, hogy kitanulja a mesterséget, amibe saját elmondása szerint azonnal bele is szeretett.

Rábukkant egy Daniel Sperber által jegyzett cikkre, amelyben ősi héber szövegek alapján arra következtetett, hogy a hasmóneusok lándzsahegyükkel építették meg első menórájukat.

„Felkeltette az érdeklődésemet, és a megszerzett készségek arra késztettek, hogy megpróbáljam rekonstruálni.”

„A felkészülés érdekében kikutattam, hogyan néztek ki a lándzsák a Hasmóneus-dinasztia idején, és csatlakoztam Yossi Gur Aryehhez, hogy újraalkossuk azokat a lándzsahegyeket, amelyekből a menóránk épült, ugyanazokkal a technikákkal, mint akkoriban” – magyarázta Hebroni.

Arra a kérdésre, hogy a makkabeusok miért nem használták az eredeti menórát, ami a második templomban volt, Hebroni azt mondta: „A Makkabeusok könyve szerint IV. Antiokhosz kifosztotta a templomot, ezért nem volt menóra. 

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

(Ynet/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!