Jogellenes szavazás? Elkaszálhatják a Sargentini-jelentést
Az Európai Unió Bírósága előtt Magyarország megsemmisítései keresete
Jogellenes szavazás? Elkaszálhatják a Sargentini-jelentést

Judith Sargentini. /Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/

2020. 06. 30.
Az Európai Unió Bírósága hétfőn tárgyalja Magyarország megsemmisítési keresetét a jogsértő szavazatszámítással elfogadott Sargentini-jelentéssel szemben; a precedens értékű ügyben az év végén vagy a jövő év elején születhet ítélet - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A tárcavezető elmondta, a kormány szerint jogsértő szavazatszámlálással fogadta el az Európai Parlament (EP) a Sargentini-jelentést, mert a tartózkodó szavazatokat nem számították bele a 7-es cikket elindító, kétharmados határozat elfogadásába. Az EP viszont úgy értelmezte a jogszabályokat, hogy a tartózkodó szavazatokat félre kell tenni, és csak az igeneket és a nemeket kell egymással szembe állítani - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a szabályok értelmében a leadott szavazatokból kell az igenek kétharmados arányát elérni, viszont a tartózkodás is egy szavazatnak számít, tehát azokat is bele kell számolni a végső eredménybe.

Tudatos döntés a tartózkodás

A magyar kormánynak az az érve, hogy enélkül sérül a képviselői szabadság, és ezzel a demokrácia is, hiszen az egy tudatos döntés eredménye, hogy valaki igen, nem vagy a tartózkodás gombot nyomja-e le.

"Én úgy gondolom, hogy azokban az időkben, amikor a (...) jogállamisági vizsgálatok csúcsra vannak járatva az Európai Unióban, akkor nemcsak a tagállamok felé kell elvárás legyen a jogállamiság elvének tiszteletben tartása, hanem az európai intézmények felé is"

- fogalmazott.

Egyszerűbb volt így elérni a kétharmadot

Varga Judit korábban a Facebookon fejtette ki álláspontját a Sargentini-jelentés megszavazási körülményeiről. 

A Hetek korábbi lapszámában portrécikket közöltünk Judith Sargentini holland képviselőről.

Emlékeztetett: 2018. szeptember 12-én a szavazás során az Európai Parlament (EP) tagjai 448 igen, 197 nem és 48 tartózkodó szavazatot adtak le.

A 7-es cikket elindító határozat elfogadásához előírt kétharmados támogatottsághoz az összes leadott szavazat (693) kétharmadára, azaz legalább 462 igen szavazatra lett volna szükség. Ez egyszerű matematika - hangsúlyozta.

Az EP azonban önkényes módon úgy döntött, hogy a tartózkodás nem számít leadott szavazatnak, így azokat mellőzte a kétharmad megállapításakor. Egyszerű matematikai számítás az is, hogy így könnyebb elérni a kétharmadot

- tette hozzá.

Varga Judit szerint az uniós szerződések, valamint az EP eljárási szabályzata és eddigi gyakorlata is egyértelműen a magyar felet igazolja.

Az igazságügyi miniszter rámutatott: ha valaki nem akar elmerülni jogi szövegek elemzésében, annak elég, ha egy pillantást vet az EP szavazógépére, amelynek nyomógombjait egy fotón meg is osztotta a bejegyzésben. Egy EP-képviselő három gombot nyomhat meg, azaz háromféle szavazatot adhat le: igen, nem és tartózkodás. Aki pedig nem akar szavazni, az egyik gombot sem nyomja meg, vagy be se megy a terembe - írta. Hozzátette: volt olyan képviselő is a szavazáskor, aki nem tartózkodott a teremben.

Sargentini valamit sejthetett

Úgy fogalmazott: tudatos döntés volt ugyanis minden EP-képviselő részéről, hogy a háromféle szavazati lehetőség és a szavazógomb be nem nyomása közül melyiket választotta a nyilvános jegyzőkönyvben is rögzített voksolás során.

Az EP jogértelmezése a tartózkodó szavazatot megfosztaná minden tartalmától és úgy tekintené, hogy a képviselő egyáltalán nem szavazott. Ez nemcsak a joggal és a józan ésszel ellentétes, de felveti a képviselői szabad mandátum korlátozásának kérdését is - húzta alá Varga Judit.

Megjegyezte, hogy a szavazás előtt néhány nappal maga Sargentini is sejthetett valamit a számításról, amikor azt tanácsolta a hezitáló EP képviselőknek, hogy a magyar szavazás alatt inkább menjenek kávézni.

(MTI/Hetek)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!