„Ezt itt nem lehet!” - Sátánt dicsőítették egy iowai városi ülésen, de egy hős lelkész nem hagyta annyiban a dolgot

Rick Bick imában is megtörte az illető által kimondott átkokat
„Ezt itt nem lehet!” - Sátánt dicsőítették egy iowai városi ülésen, de egy hős lelkész nem hagyta annyiban a dolgot

YT/City of Ottumwa

Egy iowai lelkész határozottan szembeszállt egy volt tanácstaggal, aki a Sátánhoz imádkozott az Ottumwa-i városi tanács ülésén, majd a mikrofonhoz lépve imádkozott is a városra mondott átok megtöréséért.

Döbbenetes incidens zavarta meg az iowai Ottumwa városi tanácsának keddi ülését, amikor Matt Dalbey korábbi tanácstag a mikrofonhoz lépve a Sátánhoz kezdett el fohászkodni. Dalbey beszédében a luciferi késztetés megélésére szólított fel, majd a „Dicsőség a Sátánnak!” (Hail Satan) szavakkal zárta felszólalását.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

A teremben jelen lévő Rick Bick, a helyi New Life Center Foursquare Gyülekezet lelkésze felháborodva megkérdezte tőle, valóban a Sátánt éltette-e, mire Dalbey azzal védekezett, hogy ha Jézus nevében lehet imádkozni, akkor ő is megteheti ezt. Bick ekkor határozottan rászólt:

„Nem, ezt nem teheted, itt nem!”,

mire a volt tanácstag elhagyta az épületet.

A lelkész ezt követően – a tanácskozás szokásos rendjét megszakítva – maga lépett a mikrofonhoz, hogy megtörje a városra mondott rontást.

Bick kijelentette a jelenlévők előtt, hogy a volt tanácstag megátkozta a várost, de a sátáni megnyilvánulásoknak nincs helyük Ottumwában, ezért azonnali imára és az átok megtörésére van szükség.

A lelkész később elmondta, hogy jogos felháborodást érzett, hiszen gyülekezetével régóta rendszeresen imádkoznak a város áldásáért és jóllétéért, így nem hagyhatta szó nélkül a nyílt démoni megnyilvánulást.

Az esetről Bick a Washington Watch című műsorban számolt be, ahol kifejtette: Ottumwa szellemi történetében a boszorkányság és a wicca jelenléte mellett a nagy keresztény ébredések is szerepet kaptak, ők pedig reggeli imáikban elkötelezetten küzdenek azért, hogy a város visszatérjen Istenhez. Tony Perkins műsorvezető és Casey Harper szerkesztő méltatták Bick szellemi éberségét és bátorságát; Harper pedig Billy Grahamet idézve hangsúlyozta:

ha egy ember kiáll az igazságért, az mások gerincét is megerősíti.

Bick a történtek kapcsán János első levelét idézte: „Nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van!”.

(WashingtonStand/hetek)

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!