Brit államügyészség: a Biblia némelyik része már nem érvényes a modern társadalomban
Az eljárás alá vont prédikátor ellen végül ejtették a vádat
Brit államügyészség: a Biblia némelyik része már nem érvényes a modern társadalomban

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 11. 25.
A brit államügyészség azzal érvelt egy utcai prédikátor homoszexualitással kapcsolatos bibliai álláspontja kapcsán, hogy a Szentírás egyes részei már nem vonatkoztathatók a mai társadalomra.

John Dunn utcai prédikátort azután jelentették fel, hogy 2020 novemberében az igét hirdette az utcán, és amikor két nő kézen fogva elhaladt mellette, azt mondta, hogy „remélem testvérek vagytok”.

Amikor a két nő elmondta, hogy leszbikus és házasságban él egymással, akkor Dunn a Bibliát idézve azt válaszolta nekik, hogy „homoszexuálisok nem örökölik Isten országát”. A nők állítása szerint a prédikátor ezután azt kiabálta nekik, hogy a pokolban fognak elégni, de Dunn ezt tagadja.

A nők feljelentést tettek a prédikátor ellen. A férfi elleni eljárás során a brit ügyészség azzal vádolta Dunnt, hogy gyűlöletbeszédével megsértette a nőket, ezért volt szükséges ellene eljárást folytatni.

Az ügyészség állásfoglalásában az is szerepelt, hogy „vannak olyan utalások a Bibliában, amik egyszerűen már nem alkalmazhatóak a modern társadalomra, és ezeket sértőnek találnák, ha a nyilvánosság előtt elhangzanának”.

Az igehirdetőt védő Keresztény Jogi Központ (CLC) úgy reagált a vádakra, hogy a törvénynek védelmeznie kell a véleményszabadsághoz való jogot akkor is, ha az „a lakosság nagy részénének az érzékenységét sérti”. A Központ emellett azzal érvelt, hogy a bibliai igazságok elmondása nem minősül bántalmazásnak.

Végül ejtették a Dunn elleni vádakat bizonyíték hiányában, mert a hatóságok nem találták a két nőt a meghallgatás napján, akik bizonyítékot tudtak volna szolgáltatni a további eljáráshoz.

A keresztény jogvédelmi szervezet kifogásolta, hogy az államügyészség ahelyett, hogy „igazságos, független és objektív” módon megvizsgálta volna a bizonyítékokat, inkább már el akarta dönteni, hogy a prédikátor bűnös.

Rendkívüli dolog, hogy az ügyészség az állam nevében megnyilvánulva azt állíthatta, hogy a
Biblia bántalmazó szavakat tartalmaz, amik, ha a nyilvánosság előtt elhangzanak, az
bűncselekmény lenne”

- nyilatkozta Andrea Williams, a Keresztény Jogi Központ igazgatója.

Dunn elmondása szerint megkönnyebbült, hogy megszüntették az ellene folyó eljárást, és hamarosan újra visszatérne az utcára prédikálni.

„Amikor prédikálok, akkor mindig csak azt mondom, ami a Bibliában van. (…) Tízből kilenc alkalommal, amikor az emberekkel kapcsolatba kerülök, akkor megkérnek, hogy imádkozzak értük” - mondta az igehirdető.

(Christian Today / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!