Boszorkányba szeret a királylány? - már 13 ezren tiltakoznak a magyar gendermesekönyv ellen
Alattomos propagandával támadják az óvodásokat a hazai lobbisták
Boszorkányba szeret a királylány? - már 13 ezren tiltakoznak a magyar gendermesekönyv ellen

Forrás: Labrisz

2020. 09. 24.
Éppen a 91. Ünnepi Könyvhétre időzítette Meseország mindenkié című mesekönyvét a Labrisz Leszbikus Egyesület kiadója. A könyv több történetet is tartalmaz, köztük például a gyönyörű királylányét, akit egy boszorkány rabol el.

A bátor herceg a barátaival a megmentésére indul, csakhogy útközben kiderül, hogy homoszexuális. Ahogyan a királylány is, valójában a saját neméhez vonzódik. A szerzők kiemelt célja volt a kötettel, hogy újraírják a hagyományos meséket, amelyekben alattomos módon a szexuális orientációkat egybemossák más kisebb(ségi) csoportokkal, mint például a romák, vagy éppen a hallássérültek. 

Gonosz heterók, főhős homoszexuálisok

A Hirado.hu összefoglalója szerint a könyv másik alattomos húzása az is, hogy ezekben a történetekben a gonosz szereplők viszont rendszerint heteroszexuálisok.

"Az újraírt mesék azt hangsúlyozzák, hogy ez a gonosz szereplő nem képes haladni a korral, illetve az ósdi hagyományok valójában akadályok, amelyek eltorlaszolják az önmegvalósítás és kiteljedés szabados útját"

- írják. Több szakember is felhívta a figyelmet, hogy világnézettől függetlenül káros lehet egy gyermek számára egy ilyen mesekönyv, mivel ilyen kis korban rendkívül meg tudja zavarni a gyermekekben az erős nemi identitás kialakulását. 

Transzgender nemváltás a mesékben

Nem véletlen, hogy a CitizenGO is kampányt indított a könyv forgalmazásának beszüntetésére. Mint felhívásukban fogalmaznak: a politikai és szexuális ideológiai tartalmak nem valók gyerekeknek. A kötetben transzgender "nemváltást", homoszexuális "esküvőt" és "házasságot" bemutató történetek is helyt kaptak. 

A könyv történeteinek szereplői nem egyszer lányból fiúvá akarnak változni, fiú ruhákat akarnak hordani, de van vers ölelkező hercegekről,  királyfiak lagzijáról, fiúk házasságáról. 

A petíciót e cikk megjelenéséig közel 14 ezren írták alá, akik mind azt követelik, hogy a gyermekek egészséges fejlődésének biztosítása érdekében hagyják őket békén a nekik nem való homoszexuális és transzgender tartalmakkal. 

A petíciót itt lehet aláírni

(Hirado.hu, CitizenGO)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!