Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A jogszabályváltozás nyomán kikerült a köznevelési törvényből az LMBTQ-tartalmak iskolai népszerűsítésére vonatkozó kifejezett, nevesített tilalom, ami a kormánypárti kritikusok szerint azonnal megnyitotta az utat az aktivista csoportok előtt az oktatási intézményekben.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A baranyai Újpetrei Általános Iskola pályaorientációs napján az Emberség Erejével nevű civil szervezet munkatársai tartottak rendhagyó órát a második, harmadik és negyedik osztályos tanulóknak. A foglalkozáson a szervezet „#Hanagyleszek” elnevezésű emberi jogi társasjátékát mutatták be a kisiskolásoknak. A beszámolók szerint a beszélgetések során olyan témákat érintettek a gyermekekkel, mint hogy fiús dolog-e a tűzoltó szakma, vagy ér-e férfiként kedvelni a rózsaszín színt.
"Most már az Újpetrei Általános Iskola diákjai is tudják, hogy bárkiből lehet bármi, csak merni kell álmodni" - írták Facebook-bejegyzésükben.
A történtek gyors politikai reakciókat váltottak ki, miután a törvénymódosítást kritizáló megszólalók arra figyelmeztettek, hogy a megváltozott jogi keretek gyengítik a szülői kontrollt és teret engednek az iskolai aktivizmusnak. Ezzel szemben a szervezet sikeresként értékelte a látogatást, és a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kifejezte reményét, hogy a tanév során még többször is találkozhatnak az intézmény diákjaival.
A KDNP szerint az Emberség Erejével nevű szervezet azt állítja, csupán emberi jogokról és pályaorientációról beszélnek a kicsiknek, de a posztjaik egyértelműek: Pride, abortusztabletta, és például olyan „hiánypótló kiadvány”, amely a „nemi alapú erőszakot” úgy közelíti meg, mint amit „az érintettek VÉLT VAGY VALÓS BIOLÓGIAI VAGY TÁRSADALMI NEME, szexuális irányultsága és/vagy nemi identitása miatt követnek el”.
Arról, hogy a gyermekvédelmi módosítás mögött mi áll, az alábbi videónkból tájékozódhat:
hetilap