A remény és a túlerő napjai: 1956 története és háttere

1956. október 24-én iskolába készültem. Ekkor az általános iskola 7. osztályába jártam. Alig értem az utcasarokra, amikor megtudtam, hogy nincs tanítás. Visszafordultam. Otthon várt a hír: Nagy Imre és Kádár János az ország új vezetői. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusáról, az akkor megkezdődött „olvadásról” már korábban hallottam, láttam is az Olvadás című filmet. Édesapám a Legfelsőbb Bíróságon egy rehabilitációs tanácsának volt a vezetője. A korábban elkövetett törvénytelenségekről egy nagy visszhangot kiváltó cikket is írt. Hallottam a Petőfi körről is, amely a reformkommunisták vitafóruma volt.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

Egy 1957. márciusáig tartó tanítási szünet kezdődött. Napjaimat bátyámmal, egy valamivel idősebb szomszédunkkal és annak barátjával töltöttem. Bridzseztünk. Szomszédunk egyébként fegyveresen ott volt a rádió okt. 24-i ostrománál, ahol egy ÁVO-s katonát kimentett a tömeg kezéből. Azt mondta, hogy ő majd elintézi, de a sarkon túl elengedte. Később a Központi Munkástanácsban dolgozott, amiért 1957-ben büntetőeljárást folytattak ellene. Megemlítette, hogy embert mentett. Meg is keresték az illetőt, aki ezt igazolta. Így sikerült büntetés nélkül megúsznia. Édesapám 1956. decemberében a Legfelsőbb Bíróság Forradalmi Bizottmányának lett az elnöke.

Egy személyes megbeszélés során megkérdezte Kádár Jánost: „Legitim-e ez a kormány?”. Kádár azt felelte: „Szerintem igen”.

Már korábban megtagadta a részvételt a statáriális bíráskodásban. Még december hónapban elbocsátották. Egy ideig ügyvéd volt, de az Ügyvédi Kamarából is kizárták. Fordításokból élt, tartotta el a családját egészen 1962-ig, amikor végül az Egészségügyi Tájékoztató Szolgálatnál helyezkedett el.

Bejárónőnk férjének korábbi házasságából született fiát a Széna téren végezték ki, miután fegyvert találtak nála.

Szovjet katonát két alkalommal láttam. 1956 november 1-jén csatárláncban haladtak a Vörös hadsereg útján, ami ma Hűvösvölgyi út. Néhány nappal később a Budenz úton pihent egy kisebb csoport az út szélén. A pusztítást elsősorban a Nagykörúton lehetett látni, amelynek szinte minden egyes háza szét volt lőve. A Legfelsőbb Bíróság I. kerület Fő utcai épülete is szét lett lőve, mivel valaki rálőtt onnan a szovjet katonákra.

Moszkva árnyékában: A nagypolitikai háttér és az „olvadás”

A magyar október egymás mellett több szálon futó események konfliktusának eredménye. Nézhetjük a fejleményeket Magyarország és a Szovjetunió közvetlen kapcsolatának síkján. Közismert, hogy Moszkva, illetve a Kreml közvetlenül irányította a magyar belpolitikát. Ekkortájt magyar miniszterelnöki kinevezést kizárólag Moszkvától lehetett kapni. Sztálin halála (1953 tavasza) után

megindult az úgynevezett olvadás, ami megmutatkozott a szovjet kül- és belpolitikában, és nem utolsósorban hatással volt az úgynevezett csatlós országokra is.

Magyarország számára jelentős fordulat volt az 1955-ben aláírt osztrák államszerződés, amely a szovjet blokkon belül megváltoztatta, a szovjetek szemében felértékelte Magyarország geopolitikai helyzetét Ausztria és Jugoszlávia között. Felmerült még annak a gondolata is, hogy a Kreml Magyarországot a többi közép-európai államhoz: Ausztriához, Finnországhoz és Jugoszláviához hasonlóan kezelje.

A szovjet vezetés irányvonalában beállt változás igen kényelmetlenül érintette a magyar sztálinistákat. Ott ugyanis napirendre került –  az egyébként „láncos kutyának” titulált Titóval történő megbékélés.

Ugyanakkor a magyar pártvezetés rákényszerült Belgrádban a Canossa-járásra. Történetesen Gerő egyhetes jugoszláviai tartózkodás után október 23-án érkezett vissza Budapestre!

Sztálinisták és reformerek: Nagy Imre felemelkedése és félreállítása

Volt az eseményeknek egy magyar pártpolitikai vonulata is, amelyben a hazai sztálinisták és a reformkommunisták vetélkedése játszott szerepet. Sztálin halálát követően nemcsak a Szovjetunióban, hanem nálunk is felmerült a „reform” gondolata. A  reformok melletti elkötelezettséggel indult Nagy Imre karrierje. 1952 novemberében miniszterelnök-helyettessé választották. 1953 júniusában lett miniszterelnök. Július 4-én tartott programbeszédében ígérte a „szocialista törvényességet”. Ugyanakkor ígérete egy jobb életre mélyen megérintette az utca emberét.

Konfrontálódása Rákosival számára végzetes lett. Rákosi 1954 végi, moszkvai tartózkodása meg is hozta a kívánt eredményt. A szovjet vezetés már 1955 januárjában foglalkozott Nagy Imre leváltásának gondolatával. Úgy gondolták, hogy Nagy Imrét a magyar vezetés másodvonalába sorolják. Az elvárásokkal szemben Nagy Imre nem gyakorolt – ekkor sem – önkritikát. 1955 áprilisában elveszítette pártbeli és kormányzati funkcióit, decemberben kizárták a pártból.

Azok az erőfeszítések, amelyek a sztálinista rendszer megreformálását tűzték zászlajukra éppen Nagy Imre első miniszterelnökségének idejére, 1953 és 1955 közötti időszakban vették kezdetüket. Ugyanakkor a pártvezetés szándéka, hogy súlytalanná tegye Nagy Imrét, nem ért célba. Éppen a személye körüli politikai bonyodalom következtében Nagy Imre széles társadalmi elismertségre tett szert, amit bizonyít 1956. június 7-én megünnepelt születésnapja. A százfős vendégsereg között ott volt Kodály Zoltán, Kosáry Domokos stb.

Nem sokkal később, június 27-én került sor a Petőfi Kör nevezetessé vált, kilenc óra hosszan tartó és a sajtószabadságról, vagy éppenséggel annak hiányáról folyó ülésére. A következő napon Lengyelországban kitört a poznani felkelés.

Mikoján Budapesten: Sakkhúzások a kitörés előtt

1956 nyarán beszélnünk kell Mikoján különös belgrádi útjáról, amely természetesen Budapestet is érintette. A budapesti szovjet nagykövet július 9-én kelt táviratában előre felfestette az ördögöt a falra, de elérte célját, Moszkvában az SZKP KB Elnöksége azonnal összeült, és úgy döntött, hogy alaposabb tájékozódás céljából elküldi  Mikojánt Budapestre. 13-án már Budapesten volt és felszólítotts Rákosit a lemondásra. Másnap, 14-én négyszemközt tárgyalt Kádárral, aki egy állásinterjúnak beillő beszélgetést folytatott Mikojánnal.

A Kreml ezúttal nem Nagy Imrének a hatalomba történő visszahelyezését választotta. A legmagasabb párttisztséget Gerő Ernőre osztották, Mikoján pedig a magyar párt Központi Vezetősége előtt Nagy Imre politikai rehabilitációjának szükségességéről beszélt. Visszaúton Belgrádból 21-én ismét megállt Budapesten, és meglátogatta Nagy Imrét.

A magyar kommunisták részéről Belgrádban eszközölt Canossa-járásnak egy közvetlen hatása volt Nagy Imre sorsára: Tito ugyanis előzetesen kikötötte, csak úgy hajlandó a magyar delegációt fogadni, amennyiben megtörténik Nagy Imre politikai rehabilitálása. Október 13-án Nagy Imre újra a kommunista párt tagja lett. Ezután sajátos várakozó magatartást tanúsított. Ő és barátai a PB felkérésére vártak a közvetlen szerepvállalás előtt.

Október 22-én a párt Központi Vezetőségének két, a többiektől eltérő véleményt valló tagja telefonon felhívta Nagy Imrét, tájékoztatták, hogy az országban az egyetemeken és a nagyobb ipari központokban növekvő feszültség miatt szükségük lesz Nagy Imre segítségére.

Október 23. drámája: Gerő beszéde és a csalárd statárium

Október 23-án felgyorsultak az események. Este 8 órakor elhangzott a rádióban Gerő Ernő szerencsétlen beszéde. A felháborodott tömeg megnyugtatására a PB két tagjának kérésére Nagy Imre a Parlamenthez érkezett, majd egy, a Kossuth térre néző erkélyre vezették. Amikor a tömeg észrevette, hirtelen néma csend támad. Nagy Imre azonnal felismerte, hogy az előre megfogalmazott beszéd – ami talán még aznap reggel jó lett volna – már nem illik az alkalomhoz. Végül úgy mentette meg a helyzetet, hogy a Himnuszt kezdte el énekelni. 

Gerő beszéde felgyorsította az eseményeket. Csak olaj volt a tűzre. A káosz akkorra vált teljessé, amikor egymás után háromszor is bemondták a Központi Vezetőség összehívását. Az ülést előbb október 31-re, majd helyesbítettek, és közölték, hogy az „néhány napon” belül meg fog történni, majd közölték, hogy „a Központi Vezetőség haladéktalanul összeül”. Gerő kérésére Nagy Imre este 10 órakor érkezett a pártközpontba.

Gerő éppen telefonon beszélt a Kremllel arról, hogy szükséges-e bevetni a rend helyreállítása céljából a Magyarországon állomásozó orosz csapatokat.

Nagy Imre a 23-ról 24-re virradó éjszakát a pártközpontban töltötte. Csak hajnali öt óra körül tudta meg, hogy miniszterelnökké választották. Úgy tűnik, tisztában volt azzal, hogy Gerőnek és Hegedűsnek és más keményvonalasoknak csak azért van rá szükségük, hogy ő legyen az az ember, aki szétzúzza a felkelést, és ezáltal saját hívei szemében hiteltelenné váljon, de hamar megszabadultak volna tőle céljaik elérése után. Tulajdonképpen Gerőt gyűlölte. A pártközpontban egyedül ő nem helyeselte, hogy Gerő a szovjetek segítségéért folyamodott. 

Nevével és helyzetével is visszaéltek: 24-én reggel a Kossuth Rádió a miniszterelnök (Nagy Imre) nevében kihirdette a statáriumot. Valójában Nagy Imre ehhez a lépéshez nem járult hozzá.

Továbbá a rádió azt is bejelentette, hogy a magyar kormány – vagyis Nagy Imre – szovjet katonai segítségért folyamodott. Ez sem volt igaz! Október 27-én  Andropov nagykövet kérésére a lemondatott miniszterelnök,  Hegedűs András október 24-re antedatálva írta alá a szovjet csapatok behívását kérő levelet.

A magyar fejlemények már júliusban szemmel láthatóan nyugtalanították a szovjet vezetést. (Lásd: Andropov budapesti nagykövet július 9-i táviratát!) Ilyen körülmények között került sor július 20-án, hogy Moszkvában elfogadják a különleges orosz alakulatok Volna (Hullám) nevű műveleti tervét, arra az esetre, ha Magyarországon a közrend helyreállítása szükségessé válna. Az október 23-áról 24-re virradó éjjel a Rádió épületénél zajló harci cselekmények következtében , 24-én hajnalban hatezer orosz katona érkezik rendcsinálás céljából Budapestre. – A szovjet katonaságnak a felkelőkkel szemben csak igen mérsékelt eredményeket sikerült elérnie. 25-ére már az ő kezükön van a Rádió, de a város többi részét a felkelők tartották ellenőrzésük alatt: egyes kerületekben a pártközpontokat és a rendőrkapitányságokat is elfoglalták. 

Fegyveres harcok és a Corvin köz ellenállása

Ilyen körülmények között került sor október 28-án a Corvin köz elleni szovjet támadásra. Az akciót a Központi Vezetőség Katonai Bizottságában hozták meg, majd a Honvédelmi Minisztérium és a szovjet katonai parancsnokok rendelték el az akciót, Nagy Imre határozott tiltakozása ellenére. Ekkorra már a Corvin-köziek együttműködtek a Maléter Pál ezredes ellenőrzése alatt álló Kilián laktanyával, és a szovjet katonai erők képtelenek voltak végrehajtani feladatukat, a felkelőket kifüstölni a Corvin közből.

Ezzel a forradalom fontos fordulóponthoz ért. A magyar hadsereg tétlenül várakozott, miközben a hatalmas szovjet haderő és a felkelők konfliktusa holtpontra jutott.

Október 28-án 13.20-kor Nagy Imre rádióban bejelentette az általános tűzszünetet.

A remény napjai: Tűzszünet, többpártrendszer és a Pravda-nyilatkozat

14 órakor a Nagy Imre-kormány letette az esküt és megtartotta alakuló ülését, elfogadta a kormánynyilatkozatot, amelyet ezt követően Nagy Imre rádióbeszédben ismertetett. Beszédében elutasította azt a korábbi nézetet, miszerint Magyarországon „ellenforradalom” zajlik, és kijelentette: „széles demokratikus tömegmozgalom tanúi vagyunk”. Személyével és kormányával „biztosítja a nemzeti szabadságot, függetlenséget és önállóságot”, valamint a gazdasági és politikai rendszer demokratikus úton történő fejlesztését. Általános tűzszünetet hirdetett. Ígérte a szovjet alakulatok kivonását Bp.-ről. Bejelentette a Kossuth-címer visszaállítását, és hogy ismét nemzeti ünneppé nyilvánítják március 15-ét.

Két nappal később, október 30-án délután 2 óra 30 perckor bejelentette a többpártrendszer bevezetését és a koalíciós kormányzás felélesztését. Október  31-re, Budapesten a harcok teljesen megszűntek.

A magyarországi helyzet fejtörést okozott a szovjet vezetésnek. Az SZKP KB Elnöksége október 28. és 30. között ideje nagy részében a magyarországi eseményekkel foglalkozott. Hruscsov  28-án még nem tudott határozni. Miután megtárgyalta a dolgot a kínaiakkal, a 30-i ülés nagy részét a Szovjetunió és Kelet-Európa kapcsolatairól szóló nyilatkozat megvitatásának szentelte. Ekkor Hruscsov még a politikai megoldás mellett foglalt állást. A nyilvánosságra hozott nyilatkozat röviden arról szólt, hogy a desztalinizáció elvét ki kell terjeszteni a többi szocialista országgal való kapcsolatra, a Nyugattal kapcsolatban pedig a békés egymás mellett élésről beszéltek.

A másnap (okt. 31-én) a Pravdában nyilvánosságra került nyilatkozat világraszóló szenzáció volt.

A Pravda nyilatkozatában kinyilvánította, hogy a Kreml Magyarországot a többi közép-európai államhoz, Ausztriához, Finnországhoz és Jugoszláviához hasonlóan kívánja kezelni.

A Kreml békülékeny gesztusai egyoldalú lépést jelentettek afelé, hogy a Varsói Szerződés egész területére kiterjesszék a XX. kongresszus szellemét. A háttérben az a megfontolás állt, hogy a sztálini birodalmi helyzet a továbbiakban  finanszírozhatatlanná vált!

Hruscsov pálfordulása és a szovjet invázió

Mire napvilágot látott a Pravdában közzétett nyilatkozat, már tárgytalanná vált. A háttérben Hruscsov pálfordulása állt, miszerint: „Magyarország nem lesz második Lengyelország”! Előtérbe került a katonai megoldás. Hruscsov indítványozta az előző nap egyhangúan meghozott döntés visszavonását: „Felül kell vizsgálnunk értékelésünket, és nem szabad kivonnunk csapatainkat sem Budapestről, sem Magyarországról. Kezdeményeznünk kell a rend helyreállítását Magyarországon.

Ha kivonulunk Magyarországról, az hatalmas győzelmet jelentene az amerikaiaknak, angoloknak és franciáknak – az imperialistáknak ...”

A katonai megoldás indoka: Magyarországon kommunistákat mészároltak le (utalás az okt. 30-i Köztársaság téri lincselésre), Nagy Imre kilépett a Varsói Szerződésből, Magyarország vissza akarja állítani a kapitalizmust, a beavatkozásról eltereli a figyelmet a szuezi akció és Magyarország elvesztése esetén Hruscsov szembekerül saját pártjában a keményvonalas sztálinistákkal. 

Ezt követően Hruscsov lázas diplomáciai egyeztetésbe fogott. Már egyeztetett a kínaiakkal. November elsején, éjjel találkozik Breszt-Litovszkban Gomulkával. 2-án reggel már Bukarestben tájékoztatta a román, csehszlovák és bolgár kommunista vezetőket az agresszió tényéről. Aznap este pedig repülőgépe már leszállt Brioni szigetén, ahol Titóval tárgyalt.

Ilyen körülmények között indult meg a szovjet agresszió hazánk ellen október 30-ról 31-re virradó éjjel. Ahhoz, hogy 30-án éjjel a szovjet csapatok elindulhassanak, a politikai elhatározásnak legalábbis huszonnégy órával előbb kellett megtörténnie. Ehhez még hozzá kell venni, hogy Moszkva és Budapest között körülbelül kétórás időeltérés van, azaz a beavatkozásra vonatkozó politikai elhatározásnak 29-én este, de legkésőbb 30-án hajnalban kellett megtörténnie.

November 1-jén Budapesten Nagy Imrét azzal ébresztették, hogy újabb szovjet csapatok lépték át a magyar határt.

Amikor november 3-án Hruscsov visszaért Moszkvába, már akkor ott van Münnich és Kádár, Bata István és Horváth Imre. Budapesten ugyanakkor  egész nap folytak a tárgyalások az orosz csapatok kivonásáról, előbb a Parlamentben, majd Tökölön. Este 10 óra körül KGB-sek letartóztatták a magyar katonai küldöttséget.

Másnap, november 4-én hajnalban a szovjet csapatok elérték Budapestet. 5 óra 20 perckor elhangzik Nagy Imre rádiónyilatkozata:

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”