A demokraták tartoltak a félidős választáson, Trump kész együttműködni

A demokraták tartoltak a félidős választáson, Trump kész együttműködni

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal -derül ki a The New York Times című lapnak adott keddi interjúból.

"Együtt fogunk működni a demokratákkal, és várjuk a közös munkát. Valószínűleg sikerül majd valahogy megegyeznünk" - idézte az elnököt a lap.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

A demokraták négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot is megszereztek, és bár a felsőház többségének sorsa hivatalosan még nem dőlt el, borítékolható a demokrata többség.

Amerika visszatért

- jelentette ki Hakeem Jeffries, a képviselőházi demokraták vezetője a választások eredményeit kommentálva. A választáson a demokraták jelentős sikereket arattak, azoknak köszönhetően többségbe kerültek a kongresszus mindkét házában.

Jeffries a demokraták esti győzelmi rendezvényén - a The Wall Street Journal című amerikai napilap tudósítása szerint - kijelentette: "Ma kezdődik Amerika nagy visszatérése". A politikus szerint az amerikai választók világossá tették, hogy elegük van a szélsőségességből és a korrupcióból, valamint azokból a vezetőkből, akik saját maguk, családtagjaik, barátaik és támogatóik meggazdagodásával foglalkoznak.

Jeffries az egészségügyet emelte ki a demokraták legfontosabb feladatai között. Kijelentette, hogy azért fognak küzdeni, hogy az orvosi ellátás költségei senkit ne akadályozzanak meg abban, hogy szükség esetén orvoshoz forduljon. Ígéretet tett arra is, hogy fellépnek a Medicaid egészségbiztosítási program támogatásának csökkentése ellen. Ezekről a megszorításokról a republikánusok tavaly elfogadott adó- és költségvetési törvénye rendelkezett.

A győzelmi rendezvényen a résztvevők Jeffries nevét skandálva már a képviselőház következő elnökeként ünnepelték a demokrata politikust.

Az 56 éves, New York-i Jeffries 2023 óta vezeti a képviselőházi demokratákat. Ha az új összetételű képviselőház januárban a republikánus Mike Johnson helyett elnökévé választja, ő lesz az első afroamerikai politikus, aki betölti ezt a tisztséget.

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!