A jelenség egyáltalán nem új keletű, már 2022-ben aggasztó riportok jelentek meg arról, hogy az orosz–ukrán háború miatti energiaválság az egekbe tolta az energiaárakat, ami miatt az infláció is robbanásszerűen megnövekedett, és ez igen negatívan érintette a brit lakosságot. Idén a brit alsóház Nyugdíj- és Munkaügyi Bizottsága egy jelentést tett le a kormányzat asztalára, amelyben sokkoló számokkal igyekeztek ráébreszteni a politikusokat arra, hogy a politikai vitában rendre háttérbe szoruló nyugdíjasok helyzete szinte már a humanitárius katasztrófával válik egyenértékűvé az Egyesült Királyságban.
A jelentés szerint a nyugdíjasok 17 százaléka, vagyis 1,9 millió ember a kormányzati meghatározás szerint szegénynek számít, 2,8 millió pedig már olyan szintű szegénységben él, ami egyértelműen alatta van annak az akadémikusok által meghatározott minimum bevételi szintnek, ami a méltóságteljes életvitelhez szükséges.
A probléma azért is fajult ilyen szintre, mivel a nyugdíjasok egyre nagyobb számban élnek bérleményekben, amelyeknek a bérleti díját gyakran nem tudják időben kifizetni. A saját ingatlan fenntartási költségei, és ennek megfelelően a bérleti díjak is igen magasak, mivel mind a telkeket, mind pedig az épületeket jelentős ingatlanadó terheli, ami legalább hatszorosa az OECD-országok átlagának. Emiatt nagyon sokan nem tudnak saját otthont fenntartani, és a fiatalok számára is egyre nehezebbé válik a saját otthonhoz jutás. Az ingatlanszerzéskor a vevőre kiszabott illeték mértéke is olyan magas, hogy Sir Mel Stride konzervatív árnyék-pénzügyminiszter szerint az ingatlanbefektetést túlságosan drágává és bizonytalanná teszi, főleg, ha bekalkuláljuk a kiemelkedően magas ingatlanadót is.
2025.12.05. (XXIX/49)
