Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áttörhet-e a Tisza a Fidesz hátországában?
Választási matek
Áttörhet-e a Tisza a Fidesz hátországában?

Fotó: AP / Petr David Josek

2026. 04. 09.
Az előrejelzések szerint minden korábbinál többen vesznek majd részt az április 12-i országgyűlési választásokon. Egy rekordrészvétel esetén a győztesnek akár 3 millió szavazót is fel kell tudni sorakoztatnia maga mögé. Ez eddig egyedül a Fidesznek sikerült, 2022-ben.

Az már most nyilvánvaló, hogy az április 12-i választásokat követően nemcsak a pártok között lehet majd eredményt hirdetni, hanem bizonyos értelemben a közvélemény-kutató intézetek között is. Az előrejelzések ugyanis minden korábbinál széttartóbb képet mutatnak.

A Medián március közepi kutatásában a biztos szavazók között egyenesen 58–35 arányban mérte a Tisza előnyét, ami rendkívül magas, 23 százalékpontos különbség. Ehhez hasonló eredményt hozott ki több, szintén függetlennek mondott intézet is: a Tisza előnye ezeknél 9 és 19 százalékpont között szórt.

A kormányhoz közel állóként számontartott kutatócégek ezzel szemben következetesen a Fidesz vezetését mérik. Az Alapjogokért Központ szerint március végén a biztos szavazók között 8 százalékpont volt a Fidesz előnye, de a Nézőpont Intézet és a XXI. Század Intézet is 6, illetve 5 százalékos előnyt mért.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!