Igazán nem panaszkodhatunk: gyógyvízkészlet tekintetében jól el vagyunk eresztve! Közhely ugyan, de gyógyvíznagyhatalomként hazánk a világ top öt országa között szerepel (Európában az első helyen), ahol a legtöbb gyógyforrás fakad. Mennyiségileg és minőségileg is kiemelkedők vagyunk e téren.
A fürdők jótékony hatását több ezer éve ismeri az emberiség, erről tanúskodnak a római fürdők maradványai is, továbbá a régi görögök is az „ép testben ép lélek” elvét vallották ehhez kapcsolódóan. Mára bizonyított, hogy a fürdőzés valóban jót tesz a testnek és a léleknek is: a wellness időnként nem luxus és nem csupán egy kellemes időtöltés, hanem segíti a regenerációt, ellazít, enyhíti a különféle ízületi fájdalmakat, javítja a vérkeringést, elősegíti a méregtelenítést és csökkenti a stresszt.
Nyilván minden fürdőhelyen más a víz összetétele (lehet kénes, radonos stb.), ezért érdemes előre tájékozódni, hogy az adott fürdő vize mire ajánlott. Habár sokan a hidegebb hónapokban látogatják a fürdőket, míg melegebb időben inkább a szabadtéri medencékben frissülnek.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »