hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nehéz helyzetben a kismamák
Továbbra is megoldásra vár az orvosválasztás kérdése a szülészeten
Nehéz helyzetben a kismamák

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 08. 12.
A várandós kismamák kétharmada szeretne választott orvost vagy szülésznőt, ugyanakkor az idén bevezetett hálapénztilalom folytán az egész ellátórendszerben ellehetetlenült a szabad orvos­választás joga. A kormány tavaly november óta ígéri a kérdés rendezését.

Flóra, aki mindkét gyermekét ugyanannál a szülészorvosnál szülte, most a harmadik babával várandós. Az idén hatályba lépett egészségügyi szolgálati jogállásról szóló törvény miatt azonban – amely betiltotta a hálapénzt, ám máig nem rendezte a szülészek úgynevezett rendelkezésre állási díját, aminek fejében munkaidőn kívül is bemennek egy szüléshez – Flóra kénytelen letenni arról, hogy az eddig bevált orvosánál szüljön. Az előző gyermekeit ugyanis egy magánkórházban hozta világra, régi páciensként a szülés levezetése a teljes ottani ellátással együtt jutányos áron 350 ezer forintjába került. Közben változtak a feltételek és az árak, így ha most ugyanott, ugyanannál az orvosnál szülne, már egymilliót kellene fizetnie.

„Kinyomoztuk ugyan, hogy egy állami kórházban is praktizál a szülészorvosom, de egyáltalán nem biztos, hogy ő lesz bent, amikor épp szülni fogok, másrészt én körzetileg nem oda tartozom, így könnyen lehet, hogy nem is fogadnának. Mivel szerencsére problémamentes terhességem van, végül kényszerűségből úgy döntöttünk, hogy a területileg illetékes veszprémi kórházban fogok szülni, annál az orvosnál, aki épp bent lesz – ha egyáltalán szükség lesz orvosra. Az ottani szülészetről egyébként elég pozitív véleményeket hallottunk. A várandósság eleve egy kiszolgáltatott helyzet, de így különösen az, ha ellehetetlenül a nők szabad orvosválasztási joga” – mondta el a kismama.

Készenléti díj kontra hálapénz

Nem kevés érintettről van szó, hiszen – az évi mintegy 90 ezres hazai születésszám mellett – a kismamák mintegy kétharmada vesz igénybe részben vagy teljesen magánellátást. A KSH Népességtudományi Intézet Kohorsz ’18 vizsgálata szerint a várandósok 36 százaléka járt kizárólag tb-finanszírozott nőgyógyászati kezelésekre, további 34 százalékuk kizárólag magánorvosi ellátást vett igénybe, míg 30 százalék a magánellátás mellett párhuzamosan állami szolgáltatásokban is részesült. Más kutatások szerint az utóbbi években a kórházi szülések kétharmada volt „hálapénzes”, amikor is átlagosan 111 ezer forint cserélt gazdát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!