hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kapunyitási pánik: tőlünk függ, mekkora kockázatokkal jár a korlátozások feloldása
Kapunyitási pánik: tőlünk függ, mekkora kockázatokkal jár a korlátozások feloldása

A nyitás napja Budapesten, a Bálnánál. Lazán értelmezett szabályok.(Fotó: Vörös Szilárd)

2021. 04. 29.
A fokozatos, de határozott magyarországi újranyitás nem jelenti azt, hogy vége van a Covid-járványnak. Szakemberek és nemzetközi példák sora figyelmeztet bennünket, hogy  felelősen éljünk az elért  szabadsággal.

A három és fél millió beoltott embert követően elindult a fokozatos nyitás: több ezren, főként fiatalok tolongtak Budapest belvárosában, maszk nélkül, összezsúfolódva. A Hetek stábja is kint volt, hogy beszélgessünk az emberekkel, biztonságban érzik-e magukat, be vannak-e oltva. Nagyon vegyes képet kaptunk: a vírustagadó oltásszkeptikustól kezdve az enyhítést teljesen ellenzőig mindenféle véleményt megtaláltunk.

„Tegnap még fertőzött minden, nagy para volt, ma meg kint ülhetsz, nincs rajtad maszk, de az utcán fel kell venned”

– mutatott rá az ellentmondásokra egy velünk beszélgető fiatal férfi, aki egyelőre nem hajlandó magát beoltatni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!