A megnyitón részt vett többek között Puszta Béla, Salgótarján polgármestere, Gusztos Péter országgyűlési képviselő, valamint az egyház vezetőségének több tagja is. A Hit Gyülekezete 1990 óta folytat oktatási tevékenységet, tanulóinak száma mára országszerte eléri a 2500 főt. Az igazgató szerint fontos, hogy diákjaik magas színvonalú oktatásban részesüljenek. Ennek érdekében a többfunkciós iskolaépületben nyelvi és számítástechnikai laborok, könyvtár és rajzterem is működni fog. Az európai uniós előírásoknak is megfelelő, kiválóan felszerelt, modern és korszer? épület 200 gyermek befogadására alkalmas.
(Hetek)
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »