Az oszmán-török hódítások a dzsihád ideológiája alapján zajlottak. Területek elfoglalását, népek leigázását így minősítették hitharcnak, a szultán katonáit ezért tekintették Allah hadseregének, a gyilkoló, dúló, fosztogató török csapatok tagjait hitharcosoknak, az elesett hódítókat pedig mártíroknak. A katonai akciók ilyen jellegű átminősítése már több évszázados hagyományokkal rendelkezett a muszlim világban, és magának Mohamednek a példájában nyerte el igazolását. Mohamed ugyanis a hagyományos politeista arab vallást követő mekkai kereskedők karavánjai ellen a medinaiak segítségével végrehajtott fegyveres rajtaütéseit az akciók megindulását követő években már hitharcnak minősítette.
A fegyveres dzsihád ideológiája
A dzsihád eszméje fontos hivatkozási alap volt a zsákmányszerző és területeket hódító harcok rendszeres folytatásához. Amikor II. Bajezid szultán (1481–1512) vonakodott teljes intenzitással folytatni a hódító háborúkat, a muszlim hitet valló krími tatár kán gúnyos hangú levelet írt a hitharcosok fejének tekintett szultán számára, amelyben megkérdezte: „Ha a Korán verseiben vagy a prófétai hagyományban esetleg méltóztatott rábukkanni olyan előírásra, amely a szent háború útjának lezárását és a dzsihád teljes elhagyását kívánja meg, azt méltóztasson vele is tudatni” – hogy ennek megfelelően járhasson el.
2015. 11. 20. (XIX/47)
