hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A tengerparton vadászott kisfiúkra a nuncius
Miért menekítette ki Ferenc pápa a pedofil érseket?

2014. 09. 04.
Santo Domingo tengerparti sétányán a cipőtisztító fiúk naponta jó, ha másfél dollárt keresnek. Nem csoda, hogy hamar híre ment annak, amikor 2009 őszén egy idősödő, baseballsapkás és melegítőbe öltözött úr tűnt fel a sétaúton, aki délutáni sétáin 10 dollárt ígért egyik-másik fiúnak, ha kicsit úszkál az óceánban, miközben ő a parton üldögél. A férfi, akit a sétányon – toszkán akcentussal kevert spanyol beszéde miatt - úgy ismertek, mint „az Olasz”, mindössze azt kérte, hogy a 10-11 éves gyerekek ruhátlanul vessék magukat a habok közé. „Az Olasz” hamarosan 25, majd 50, sőt 100 dollárt ígért, igaz, az elvárásai is mind magasabbak lettek. Egy nap aztán nem jött többé. A gyerekek csak a rendőröktől tudták meg, hogy hallgatag ismerősük a dominikai diplomáciai kar rangidős doyenje, Jozef Wesolowski érsek, apostoli nuncius volt. A lengyel főpap azonban ekkorra már túl volt hetedhét határon, és a Vatikán biztonságából figyelhette az ellene indított nyomozást.

Frederico Lombardi vatikáni szóvivő (hivatalos elnevezéssel: a Szentszék Sajtótermének igazgatója) augusztus végén újságíróknak kijelentette, hogy Wesolowski érsek már nem folytat diplomáciai tevékenységet, és az elsőfokú kánonjogi ítélet „megfosztotta klerikusi állapotától”, vagyis papi tisztségétől is. Igaz, ez utóbbi döntés még nem jogerős, mert Wesolowski fellebbezett, így ügyében a Hittani Kongregáció mondja ki az ítéletet. Lombardi szerint ezt követően állhat – immár laikusként – polgári bíróság elé. Hangsúlyozta azonban, hogy erre az eljárásra – bár a Dominikai Köztársaság és Lengyelország is kérte Wesolowski kiadatását – nem külföldön, hanem a Vatikánban kerül sor. „A Szentszék hatóságai, amint tudomást szereztek az ügyről, haladéktalanul eljártak annak a sajátos státusnak megfelelően, amelyet Wesolowski érsek a Szentszék diplomáciai képviselőjeként élvezett” – állította a katolikus Magyar Kurír tudósítása szerint Lombardi.

A szóvivőnek azért kellett magyarázkodnia, mert a New York Times – és nyomában számos más vezető világlap – azzal vádolta meg a Vatikánt, hogy tudatosan menekítette ki az érseket Dominikából, miután tudomást szerzett az ellenne indított nyomozásról. Wesolowski egy évvel ezelőtt, 2013. augusztus 21-én mondott le nunciusi (nagyköveti) tisztségéről, és még aznap távozott a Haitival szomszédos latin-amerikai országból. Két héttel később egy dominikai tényfeltáró újságíró számolt be először arról, hogy a főpapot kiskorúak szexuális zaklatásával és megrontással vádolják. Ezt a tényt megerősítették a hatóságok, valamint a dominikai katolikus egyház szóvivője, Agripino Nunez Collado is, aki első nyilatkozatában hozzátette, a Vatikán épp a pedofil vádak miatt hívta vissza a diplomatát.

A Vatikán azonnal cáfolta, hogy a visszahívásnak köze lenne a Dominikában megindult vizsgálathoz, pusztán adminisztratív lépésről beszéltek. A New York Times azonban úgy tudja, hogy Wesolowskit személyesen Ferenc pápa rendelte vissza titokban és azonnali hatállyal a Vatikánba, miután a dominikai egyház vezetője, Nicolás de Jesús Lópe Rodrigue kardinális tájékoztatta őt Rómában az érsek elleni bizonyítékokról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!