hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hol van Isten a neten?

2013. 04. 18.
Az „Isten keresése” kifejezést sajátos jelentéssel látta el egy amerikai férfi. Kevin Lynch úgy gondolta, hogy olyan sokan beszélnek Istenről az interneten, hogy érdemes lenne folyamatosan kimutatni, hány helyen „jelenik meg” naponta. Úgy véli, hogy „ott van Isten, ahol beszélnek róla”, ezért kidolgozott egy olyan programot, amely rákeres „Istenre” az interneten, és megjelöli azokat a honlapokat és bejegyzéseket, amelyekben – bármilyen összefüggésben – szerepelt az „Isten” szó.

Lynch az eredményekből létrehozott egy weboldalt „Isten itt járt” (god-was-here.com) néven, amely egy félig komoly, félig humoros, szatirikus bloggá vált.

A honlapon Amerika térképe jelenik meg, amelyről például leolvasható, hogy egyes államokban azon a napon addig hányszor mondták azt, hogy „hála Istennek!”.

Az oldal a hálaadás okait és szövegkörnyezetét is vizsgálja: „Isten 144-szer segítette meg Texast, New Yorkot pedig 119-szer” stb. De azt is feljegyzi az oldal, hogy hányszor káromkodtak a csetelők Isten nevével, valamint hányszor említették a kávét és Istent egy kontextusban. Megtalálhatjuk az „Isten mint magántanár” opció alatt azt, hogy azon a napon hányan adtak hálát Istennek sikeres vizsgájukért, házi feladatukért stb. Az „Isten, a házasság­szerző” menüpont alatt pedig láthatjuk, mennyien adtak köszönetet a párjukért üzeneteikben. És ugyanígy minden másért: munkáért, autóért, vagy éppen a délben elfogyasztott McDonald’s-menüért stb.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!