hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pápaság  a nácik árnyékában
A Vatikán története (2. rész)

2013. 02. 28.
Négy évvel a Vatikáni Államot létrehozó lateráni szerződés aláírása után XI. Pius pápa konkordátumot kötött a náci Németországgal. Adolf Hitler alig fél éve volt ekkor hatalmon, így nem lenne méltányos az egyezményt a Harmadik Birodalom későbbi bűnei fényében értékelni. Tény ugyanakkor, hogy a „birodalmi konkordátum” érvényben maradt a háború végéig, és a történészek véleménye is élesen megoszlik arról, hogy hallgatása miatt felelőssé tehető-e az 1939-ben megválasztott XII. Pius pápa a vészkorszak tragédiájáért.

A pápaság 1919 és 1938 között harmincnyolc konkordátumot kötött, ám ezek közül egyetlenegy sem volt – beleértve a Mussolinivel aláírt lateráni szerződést is –, amely akkora vitát váltott ki, és akkora kárt okozott a katolikus egyház megítélésének és erkölcsi tartásának, mint a náci Németországgal való egyezmény – állítja a New York-i Szent János Egyetem történész professzora, Frank J. Coppa az 1999-ben megjelent Controversial Concordats (Vitatott konkordátumok) című könyvében.
Mi indította a Vatikánt arra, hogy nem sokkal a nácik hatalomra jutása után elismerje Adolf Hitlert? Az 1933. július 20-án aláírt konkordátum (a kifejezés a latin concordia szóból származik, ami „szívbéli összhangot, egyet­­értést” jelent) preambuluma szerint a felek nem viták lezárására, hanem további együttműködés céljából kötötték meg az egyezményt: „Őszentsége, XI. Pius pápa és a Német Birodalom elnöke, attól a közös vágytól vezérelve, hogy a Szentszék és a Német Birodalom között fennálló baráti kapcsolatokat megszilárdítsa és tovább erősítse, állandó formában és mind a két fél számára elfogadható alapon szabályozni kívánja a Katolikus Egyház és az Állam közötti kapcsolatokat a Német Birodalom egész területére vonatkozóan” – így kezdődik az „ünnepélyes egyezmény”, amelyet a Szentszék részéről Eugenio Pacelli bíboros – berlini nuncius, a későbbi XII. Pius pápa –, a Német Birodalom részéről pedig Franz von Papen alkancellár – Adolf Hitler helyettese – írt alá a Vatikánban.
A megállapodást bíráló történészek szerint Hitler rendszerének nagyon korai és gyakorlati szempontból is indokolatlan elismerése súlyos hiba volt, sőt van olyan álláspont is, hogy a konkordátummal a Vatikán a nácik „csendestársa lett” a holokausztban. Az egyezmény megkötését nyilvánvalóan segítette, hogy a Mussolinivel aláírt konkordátum nyomán a pápaság újra megerősödött – politikai és gazdasági téren egyaránt. A német püspökök 1931–32-ben fenntartásokkal figyelték a nácik előretörését, de Adolf Hitlerben esélyt láttak arra, hogy helyreállítsa a weimari köztársaság végére szétzilált rendet és társadalmi biztonságot, megmentve ezáltal a keresztény kultúrát az ateista kommunizmussal szemben. „Hitler – csakúgy, mint korábban Napóleon és Mussolini – diktátorként arra akarta fölhasználni a konkordátumot, hogy kiterjessze és megerősítse hatalmát országának katolikus lakossága fölött” – írja J. A. Biesinger amerikai történész, aki szerint a huszadik században kötött konkordátumok nemzetközi legitimációt biztosítottak a fasiszta rezsimek számára, és az adott országokon belül élő katolikus állampolgárok így lelkiismeret-furdalás nélkül válhattak a totalitárius rendszerek hű kiszolgálóivá.

Antikommunista szövetség

Amikor 1933. szeptember 10-én Berlinben Caesare Orsenigo pápai nuncius ünnepi misét celebrált a frissen aláírt vatikáni–német konkordátum tiszteletére, a szertartáson jelen lévő Adolf Hitler birodalmi kancellár úgy üdvözölte az egyezményt, mint „az Egyház és Állam közötti béke és barátság szimbólumát”. Az eseményen prominens katolikus SA- és SS-tagok is jelen voltak, majd a mise végeztével hálaadó Te Deum-ot adtak elő.
Bár hálaadó misét nem minden németországi egyházban voltak hajlandóak celebrálni a konkordátum tiszteletére (Bajorországban júliusban több magas rangú papot is eltüntetett a Gestapo, itt ugyanis jelentős ellenállás fogadta a szerződést), a konkordátumot általában megelégedéssel nézték Németországban.
Adolf Hitler – ugyancsak hasonlóan Napóleonhoz vagy Mussolinihez – nem volt vallásos, bár katolikus családból származott. A Nemzetiszocialista Párt 1933. január 10-ei hatalomátvétele után közvetlenül Hitler több ízben is barátságos hangot ütött meg a katolikus egyházzal kapcsolatban. Megígérte a Reichstagban, hogy az egyházi iskolák jogait és a katolikus ifjúsági szervezeteket érintetlenül hagyja. Cserébe a katolikusok márciusban feloldották azt a tilalmat, amelynek értelmében a klérus tagjai nem léphettek be pártokba.
A püspökök ennek hatására felülbírálták a náci párttal kapcsolatos korábbi óvatos magatartásukat. Faulhaber bíboros örömmel hozta a hírt a Vatikánból, mely szerint a pápa dicsérőleg említette, hogy Hitler „elsőként emelte fel hangját az európai vezetők közül a bolsevizmus ellen”. A történészek között nincs megegyezés abban a kérdésben, hogy Vatikánból avagy Berlinből érkezett-e nagyobb nyomás a konkordátum megkötése érdekében. A Vatikán szerint a németek akarták a megegyezést. Ezt látszik alátámasztani, hogy 1933. április 7-én az egyezmény lebonyolításával megbízott Franz von Papen alkancellár mellett Hermann Göring marsall (Hitler bizalmasa és porosz miniszterelnök) is Rómába érkezett tárgyalni. A 34 pontból álló egyezmény hamar készen lett, miután a nácik szinte valamennyi vatikáni követelést hajlandóak voltak teljesíteni. Miután a német püspökök egyedül a 31. cikkelyben találtak kivetnivalót (lásd keretes írásunkban), június végén von Papen még egyszer Rómába utazott. A nácik azonban már ekkor megkezdték a klérus egyes politikailag aktív tagjainak üldözését, június 22-én pedig valamennyi pártot, így a katolikus Centrumpártot is feloszlatták. Ebből már világosan látszott, hogy a konkordátum csakis a katolikusok kezét köthette meg, Hitler azt tett, amit akart. Ráadásul senkinek sem tűnt fel, hogy az egyezményben nincsenek garanciák a vallásszabadság megvédésére.
Ennek ellenére az egyezmény megszületett, és Hitler számára mindenben előnyösnek bizonyult: bebizonyította ezzel, hogy rezsimje nem egyházellenes; a Vatikán egy nyíltan fajvédő, rasszista politikát folytató országgal is jó kapcsolatokat tud ápolni; az egyház pedig önként visszavonul a politikától. Ezek az előnyök azonban másik oldalról a Vatikánnal szembeni vádakként fogalmazódtak meg. Az egyezményt aláíró Eugenio Pacelli bíboros az Osservatore Romano lapjain már 1934 januárjában magyarázkodásra kényszerült. Azzal védekezett, hogy a Vatikán nem a náci államot ismerte el, hanem a mindenkori fennálló rendszerrel kötött egyezséget: „Kötött már az egyház konkordátumot monarchiákkal, köztársaságokkal, demokráciákkal és totalitárius államokkal is” – írta a bíboros.
Hitler hamar érvényesítette „jogait” a katolikus klérussal szemben: 1933. szeptember 19-én – a misék kivételével – minden klerikális összejövetelt betiltottak. A náci vezér korábbi ígéretét és a konkordátumot is megszegve 1936. decemberében beolvasztotta a cserkészmozgalmat a Hitlerjugendbe, ahová 1939-től minden német gyermeket kötelező volt beíratni. (Így lett tag 1941-ben, 14 éves korában Josef Ratzinger is.) Hitler 1939. január 30-án kilátásba helyezte, hogy az egyházakat az egyesületek szintjére süllyeszti vissza, megvonva tőlük minden állami támogatást. Márpedig a konkordátum az egyház számára több százmillió dollár nyereséget hozott, ugyanis ennyi folyt be a háború ideje alatt egyházi adóként a katolikus egyházba.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!