hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Canterbury-„konklávé”
Kik választják az új érseket?

2012. 10. 04.
Lapzártánk után kerül sor Rowan Williams utódjának megválasztására Nagy-Britanniában, egy, a közvélemény által ismeretlen helyen. Az új canterburyi érseket, vagyis az anglikán világegyház vezetőjét megválasztó bizottságnak azért kellett idő előtt összegyűlnie, mert Rowan Williams, a 104. canterburyi érsek, megbízatásának lejárta előtt nyolc évvel, idén márciusban lemondott. A pápát megválasztó bíborosi konklávéval szemben az anglikán egyház új fejét egy felerészt szekuláris testület jelöli ki, amely két nevet fog ajánlani a miniszterelnöknek. A miniszterelnök ebből választ egyet, majd választását közli a királynővel, akié formálisan a végső szó.

A jelölési folyamat egészen a legutóbbi időkig viszonylag egyszerű volt, az anglikán egyház körüli huzavonákkal párhuzamosan azonban a jelölés is bonyolultabbá vált. Margaret Thatcher ugyanis még megtehette, hogy átlépve a formális ajánláson a kívülállónak minősülő George Carey-t választotta ki a magas egyházi posztra. Egy Gordon Brown, korábbi miniszterelnök által kivitelezett 2007-es reform következtében a választás ezúttal egy tizenhat tagú testületre hárul, amelynek feje a Thatcher-kormány korábbi külügyi államtitkára. Sokak szerint Richard Luce jó választás a bizottság elnöki posztjára, ugyanis középutas anglikán hírében áll.
A bizottság további összetétele érdekesen alakul: hat tagot ad az egyházi szinódus, az anglikán egyház „parlamentje”, ebből három viszont laikus, további hat tagot ad a canterburyi egyházmegye, szintén vegyes összetételben. A Daily Telegraph beszámolója szerint sokan a bizottság összetételét túlzottan liberálisnak tartják: Barry Morgan, Wales püspöke például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hajlandó lenne homoszexuális püspök felszentelésére; Michael Perhamet, Gloucester püspökét szoros szálak fűzik a liberális amerikai episzkopális egyházhoz. Barry Morgan jelenléte pedig némi megütközést váltott ki a bizottságban. Wales püspöke képviseli az Anglián kívüli egyháztagokat a tizenhat tagú testületben. Sokak szerint elegánsabb lett volna, ha egy afrikai püspököt választottak volna ki erre a feladatra. Annál is inkább, mert az afrikai és ázsiai egyházak vezetői már aggodalmukat fejezték ki, hogy az ő véleményük nem kap megfelelő súlyt, csak a liberális briteké. A liberális összetétel mellesleg Graham Jamesnek, Norwich püspökének kedvezne, akit korábban nem tartottak fajsúlyos jelöltként számon.
„Kíváncsi vagyok, miért reprezentatív ez a csoport, amikor túlnyomó részük liberális – nyilatkozta a Daily Telegraphnak David Houlding, a Szent Pál-székesegyház kanonoka, az „Előre a Hitben” elnevezésű konzervatív csoport tagja. – Attól tartok, hogy elutasítanak majd egy olyan embert, mint London püspöke (ő prédikált a hercegi pár esküvőjén tavaly – a szerk.), aki véleményem szerint messze a legalkalmasabb jelölt, és az olyanok, mint Barry Morgan meg Michael Perham azzal hozakodnak majd elő, hogy nem szentel fel nőket” – nyilatkozta Houlding. A kanonokkal értenek egyet azok a püspökök, akik július végén levélben fordultak a jelölőbizottsághoz, hogy az olyan személyt jelöljön az egyház élére, aki meg tudja állítani a liberalizmus felé sodródást olyan kérdésekben, mint például a homoszexualitás. „Egy olyan időben, amikor a keresztény hitet számos kihívás éri más vallások részéről, az új canterburyi érseknek elkötelezettnek kell lennie a keresztény hit ortodoxiájának megőrzése iránt” – figyelmeztették a bizottságot a levél aláírói.
Ha a bizottság hallgat a levélírókra, akkor vagy John Sentamut, York érsekét, vagy Richard Chartres-t, London érsekét ajánlják majd David Cameronnak. Mindkét jelölt a konzervatív vonalhoz tartozik, elutasítják a kormányzat tervét a homoszexuális házassággal kapcsolatban, nem szentelnének fel homoszexuális püspököket. Az ugandai származású Sentamu, aki a diktatúra elől menekült el néhány évtizede, remek szervező és jó vezető hírében áll, az evangéliumi anglikán vonalhoz tartozik. Külön érdekesség, hogy öccse egy tízezer fős evangéliumi gyülekezet pásztora Ugandában. Richard Chartres-t kiváló intellektusnak tartják, aki olyannyira remekül kezeli a médiát, hogy maga is rendszeresen írt a Daily Telegraphban egyházi témákban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!