„Az imádkozáshoz való jog" - ezen a néven emlegették az amerikai sajtóban azt a népszavazási kezdeményezést, amelyről augusztus 7-én döntöttek Missouri államban. A referendum előzménye az volt, hogy a déli állam kongresszusa és szenátusa tavaly alkotmánykiegészítést fogadott el. E szerint az állampolgároknak joguk van nyilvánosan imádkozni közintézményekben, köztük iskolákban is, feltéve, hogy az nem zavarja az ott folyó hivatalos vagy szakmai tevékenységeket. A javaslatot korábban éveken át sikertelenül próbálta meg elfogadtatni Mike McGhee, az állam republikánus kongresszusi képviselője.
A vita nyomán a képviselő állampolgári támogatással népszavazást kezdeményezett a kérdésben. Missouri állam szavazói 83 százalékos többséggel támogatták az alkotmánykiegészítést, amely szerint a helybelieknek „joguk van kifejezni vallási meggyőződésüket, beleértve az iskolás diákok jogát is arra, hogy önkéntes alapon imádkozzanak, és kifejezzék Isten iránti meggyőződésüket az oktatási intézményeikben". A Saint Louis Dispatch értékelése szerint szinte példátlan, hogy ilyen jellegű kérdésben ekkora - közel hétszeres - többség alakuljon ki.
A népszavazást a kezdeményezők nagy sikerként értékelték: „Missouri lakossága megerősítette a jogot arra, hogy továbbra is lehessen nyilvánosan imádkozni. Az emberek elutasították a vallási intoleranciát" - nyilatkozta Mike Hoey, a Missouri Katolikus Konferencia elnöke.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
2012. 08. 17. (XVI/33)
