A miniszterelnök a májusban elhunyt édesapja miatti gyász letelte után május végén, a Sávuót (Hetek) ünnepén, szombat délután feleségével, fiaival, több közeli családi barátjával, valamint zsidó tudósokkal együtt leült a rezidenciájuk könyvtárszobájában, hogy közösen az ünnephez szorosan kapcsolódó bibliai Ruth könyvét tanulmányozzák. (A hagyomány szerint ezen a napon, Sávuótkor született Dávid király, aki Ruth dédunokája volt.)
A csoportot vezető idős rabbi eredetileg csak néhány verset akart felolvasni Ruth történetéből, de a miniszterelnök ragaszkodott hozzá, hogy az egész könyvet együtt végigolvassák. Netanjahu azt mondta, hogy számára ez a beszélgetés sokkal jobb, mint azok a feladatok, amelyek hét közben a munkája során várnak rá, ezért a tervezett hatvan perc helyett végül több mint két órát töltöttek együtt. A beszélgetésbe bekapcsolódott
Netanjahu idősebbik fia, Avner, aki 2010-ben - 12 ezer induló közül - megnyerte az izraeli országos bibliaismereti vetélkedőt. Környezete szerint a miniszterelnök együtt készült fiával a döntőre, ami a későbbiekre nézve is nagy inspirációt jelentett a számára. Avner Netanjahu mellett tizenegy fiatal jutott a döntőbe. Az eseményt az izraeli televízió élőben közvetítette. „A választások óta nem éltem át ilyen izgalmat" - mondta a versenyt követően a miniszterelnök, aki feleségével a helyszínen szurkolta végig a döntőt.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »