hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Három percenként „születnek” a mártírok

2011. 01. 14.
Megdöbbentő adatokat publikált 2010-ben a kortárs keresztényüldözések témájával foglalkozó prominens emberi jogi központ, az Open Doors. A szervezet World Watch List (WWL) elnevezésű jelentése 2010-ben drámai számokra hívta fel a figyelmet: a 2008 közepe és 2009 közepe között eltelt időszakban körülbelül 176 ezer keresztény embert gyilkoltak meg vallási hovatartozása miatt.

Azok száma pedig, akik zaklatásnak, vallatásnak és bebörtönzésnek vannak kitéve hitük miatt, százmilliósra becsülhető. Az intézet évről évre beszámol a világ összes táján élő keresztények helyzetéről. A jelentésben 50 ország szerepel, azok, amelyekben a keresztények helyzete – vallási hovatartozásuk miatt – a legkritikusabb.
Az emberi jogi központ 2010-es jelentése szerint Észak-Koreában üldözik a legkegyetlenebbül a keresztényeket:
a jelentésből kiderül, hogy időről időre vegyi és biológiai fegyverkísérletekhez is felhasználják a hívőket. A kommunista ország egy évvel később sem javított az eredményein: az idei, 2011 januárjában publikált legfrissebb jelentésben is az első helyet foglalja el Kim-Dzsong Il diktatúrája. A WWL információi szerint  azonban annak ellenére, hogy a hívőket folyamatosan üldözik, munkatáborokba kényszerítik, valamint számos esetben halálra is ítélik, a kereszténység lassan, de biztosan növekedik.
Az üldözők listájának második helyét az Iráni Iszlám Köztársaság foglalja el, majd hét másik muzulmán ország követi: az ötven országot tömörítő lista összességében arról árulkodik, hogy a muzulmán országokban élő keresztények sanyarú sorsra vannak ítélve. Iránban kritikus a keresztények sorsa: 2010-ben a hatóságok több száz keresztényt börtönöztek be. Vezetőiket a titkosrendőrség is figyeli, időnként elhurcolja és összeveri.  Az Iráni Iszlám Köztársaságban a muzulmán jog, a saria van érvényben: aki elhagyja hitét, arra halál vár. 2010-ben egy férfit a saját családja vert agyon, mert nem volt hajlandó elhagyni új, keresztény hitét.
A harmadik helyre befutott Afganisztánban egy képviselő követelte a parlamentben keresztény hitre tért muszlimok kivégzését, az ülésterem forró hangulata azonban az utcára is kiszivárgott: tömegek skandáltak halálos fenyegetéseket, és azt követelték, hogy a kormányzat toloncoljon ki minden keresztény szervezetet az országból. Augusztusban pedig iszlamista fegyveresek keresztény szociális munkásokat gyilkoltak meg.
Szaúd-Arábiában is sanyarú sors vár minden keresztényre. Az arab királyság csak az iszlámot fogadja el vallásként, aki nem muzulmán, annak nem jár sem jogi, sem egyéb védelem. A jogrendszer itt is a sarián alapul, a megkeresztelkedő muszlimokra, amennyiben nem térnek vissza a vallásukba, halál vár. A nyilvános vallásgyakorlás kizárólagos mohamedán jog; ha keresztény ilyet tesz, akkor az börtönbüntetést, ostorozást, kínzásokat, illetve kitoloncolást vonhat maga után.
Szomáliában tarthatatlanná vált a hívők sorsa: 2010-ben nyolcan mártírhalált haltak, az ország keresztény lakosságának egynegyede pedig elmenekült. Az anarchiában és polgárháborúban pusztuló országot iszlamista milíciák is terrorizálják. Az átmeneti kormányzat egyik legfőbb ellenfele a Hizbul Iszlám, valamint az Al-Shabab terrorcsoport. Ez utóbbi szervezet minden befolyása alá vont területen az iszlám jogot vezette be,
és taktikája látszólag hatékonyan tisztítja meg az országot a keresztényektől.
Az apró, muzulmán hitű Maldív-szigetek is prominens helyet szerzett magának. Az iszlám itt sem tolerál semmilyen egyéb hitet: a keresztényeket szisztematikusan üldözik. Minden, ami nem muzulmán – templomok, keresztény irodalom, különböző vallásgyakorlás – tiltott tevékenységnek minősül, így ez az ország egyike lehet a legkevésbé evangelizált térségeknek.
Irak a rendszeres keresztényellenes terrorcselekmények ellenére is „csak” a nyolcadik helyet foglalja el a listán. 2009 decembere óta több véres bombatámadást hajtottak végre iszlamista fegyveresek a helyi keresztény közösségek ellen: Moszul templomai voltak az első célpontok. A támadások után a város keresztény lakosainak mintegy fele elmenekült. Ezt követően egy keresztény diákokat szállító buszt robbantottak fel terroristák: hárman azonnal meghaltak, 180-an megsebesültek, sokan közülük egy életre lebénultak. Október végén egy iszlamista csoport egy egyházi szertartás alatt csapott le egy templomra Bagdad közepén: 58 halott, 60 sebesült. A véres mészárlás azonban nem fejeződött be: iszlamista fegyveresek újabb bombatámadásokat követtek el keresztények ellen Moszulban, Bagdadban és Kirkukban.
A WWL szerint eddig már legalább 334 ezer keresztény menekült el az országból, ahol a nyugati jelenlét csökkenését az iszlamista csoportok kihasználják, és igyekeznek elüldözni minden hívőt az országból.
A keresztényeket üldöző államok mellett érdemes szót ejteni a nemzetközi iszlamista terrorizmusról is. 2010-ben az al-Kaida iraki szárnya, az úgynevezett Iraki Iszlám Állam hadat üzent a kereszténységnek. (Véres üzenet Alexandriából. Hetek, 2011. január 7.) Az ürügy, legalábbis a terrorszervezet közleménye szerint, az volt, hogy az egyiptomi koptok állítólag fogva tartanak két korábbi keresztény, de később iszlám hitre áttért nőt. A terrorcsoport megfenyegette a pápát, valamint minden keresztény szervezetet. 2011 első órájában pokolgép kaszabolta le az alexandriai kopt székesegyház hazafelé igyekvő híveit: 21 halott, mintegy száz sebesült. A merényletet követően iszlamista csoportok az internet segítségével világszerte további gyilkos akciókkal fenyegették meg a keresztény közösségeket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!