Nagyon sok ember azt hiszi, hogy amit a tudósoktól hall, bizonyosan igaz. A nem ritkán csodálattal vegyes tisztelet, amelyet gyakran a média is táplál, a mindennapi élet nehézségeivel küzdő átlagember számára szinte teljesen elfedi, hogy a tudósoknak is lehetnek filozófiai vagy ideológiai előítéleteik. „A világnak fel kell ébrednie a vallás hosszú rémálmából" - állítja Steven Weinberg Nobel-díjas fizikus, aki szerint „nekünk, tudósoknak minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy gyengítsük a vallást. Ez lehet a legnagyobb hozzájárulásunk a civilizációhoz". Ennél is szubjektívebb Richard Dawkins brit etológus, aki azt vallja, hogy „a világ egyik legnagyobb veszedelme a hit, amely hasonlít a himlővírushoz, csak nehezebben irtható ki".
A tudományos kutatás és a műszaki-természettudományos felsőoktatás világában szerzett sok évtizedes tapasztalat alapján meggyőződéssel állítom és vallom, hogy nem létezik objektív mércével mérő, előítélettől és elfogultságtól mentes tudós. Egyrészt azért nincs ilyen személyiség, mert az objektív mérce fogalma önmagában is súlyosan problematikus: mindannyian kénytelenek vagyunk közelebbi és távolabbi környezetünket - akár az ismert világegyetemmel bezárólag - saját speciális adottságaink tükrében szemlélni. Másrészt környezetünk feltételrendszere (társadalmi berendezkedés, műszaki-gazdasági lehetőségek, politikai-ideológiai befolyás, erkölcsi-etikai normák stb.) jelentősen hat felfogásunkra, életminőségünkre, közelebbi és távolabbi céljainkra, korlátainkra és lehetőségeinkre.
2011. 10. 21. (XV/42)
