„Fiatalemberek korlátlan tőkével érdekes, törvényes beruházási lehetőségeket és üzleti javaslatokat keresnek" - 1967-ben ezzel a The New York Timesban és a The Wall Street Journalban megjelent hirdetéssel indult Woodstock legendássá vált története. A hirdetést feladó két huszonéves yuppie, John Roberts és Joel Rosenman gazdag családból származott, és fényes tőzsdei, illetve jogi karrier előtt állt. Mégis úgy gondolták, előbb jó lenne valami izgalmas, kalandos dologba belevágni - ami nem mellesleg még pénzt is hoz. Előbb egy tévéshow-t próbáltak elindítani, majd lemezstúdiót hoztak létre egy elhagyatott templomban, ám a várt áttörés elmaradt. 1969 februárjában két hippi kinézetű fiatalember kereste meg őket. Az ellenkultúra zenei köreiben már jól ismert Artie Kornfeld és Michael Lang azzal az ötlettel állt elő, hogy egy ellenkulturális bázist létesítenének Woodstockban szabadidőközponttal, stúdióval, koncertteremmel. A befektetőknek tetszett az elképzelés, de Roberts azt javasolta, hogy a szükséges pénzt egy 100 ezer fős megafesztivál révén teremtsék elő.
Miután megegyeztek, Kornfeld és Lang gőzerővel vetették magukat a szervezésbe, ami meglehetősen esetlenül, ad hoc módon zajlott. Kiderült, hogy Woodstockban nincs alkalmas helyszín, egy közeli ipari terület ötlete pedig a „hippi hordáktól" rettegő környékbeliek felháborodása miatt esett kútba. Végül Bethelben egy helyi farmer, bizonyos Max Yasgur (lásd keretes írásunkat) adott otthont a háromnapos rendezvénynek: 243 hektáros birtokának jelentős része egy domboldalt is magában foglaló kaszáló volt, amely így természetes amfiteátrumként funkcionált. Időközben a szervezők a szkeptikus sztárzenészeket rekordgázsik ígéretével igyekeztek megnyerni, ami - a környékbelieknek kifizetett „hallgatási" pénzekkel együtt - a vártnál jobban megterhelte a büdzsét.
Az elővételben eladott 186 ezer jegyből már látni lehetett ugyan, hogy milyen volumenű lesz a reklámok miatt továbbra is eredeti néven futó Woodstock Music & Art Fair (Woodstock Zenei és Kulturális Vásár), a nyitónapon mégis kaotikus állapotok uralkodtak a helyszínen. Nem működtek a kiszolgáló egységek, nem készült el a színpad, és a kerítés sem állt még - a tömegek fizetés nélkül foglalhatták el helyüket a domboldalon. Így a szervezők kénytelen voltak ingyenessé nyilvánítani a fesztivált, ami mintegy 1,7 millió dolláros veszteséget eredményezett - ezt csak 11 évvel később tudták teljesen visszafizetni. (Hatalmas üzletet csinált viszont a Warner Brothers, amely 100 ezer dollárért előre megvette a koncert filmrevitelének jogát. A teljes változatában mintegy négyórás, a kor legmagasabb színvonalán rögzített dokumentumfilm elkészítésében Martin Scorsese is közreműködött.)
2009. 08. 19. (XIII/34)
