hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mekka ostroma
Az elfelejtett túszdráma és az al-Kaida születése

2008. 02. 13.
A 20. század történetének egyik legrejtélyesebb epizódja a mekkai nagymecset 1979-es ostroma. Alig néhány hónappal Khomeini ajatollah iráni hatalomátvétele után, pontosan az iszlám naptár szerinti 1400-as századfordulón ezerötszáz síita muzulmán fegyveres egy váratlan terrorakció során elfoglalta és két héten át megszállva tartotta a zarándokokkal zsúfolt iszlám szent helyet. A támadás vezetője egy szaúdi hitszónok, Juhaman Utejbi (kis képünkön) volt, aki azt állította unokatestvéréről, hogy „Rejtőzködő Imám”, a síita messiás, aki legyőzi az egész világot, és mindenkit az iszlám hitre térít.

Az ostrom részletei eddig ismeretlenek voltak, mivel Mekka és több száz kilométeres körzete a nem-muszlim külvilágtól teljesen elzárt terület. A titokzatos ostromról és következményeiről néhány hete jelent meg az első tényfeltáró könyv. A Mekka ostroma és az al-Kaida születése című kötet új, eddig nem publikált források és az ostromban részt vevő külföldi kommandósok visszaemlékezései alapján azt állítja, hogy az apokaliptikus esemény a modern iszlám terrorizmus bölcsője volt, ez adott inspirációt Oszama bin Ladennek az al-Kaida megalapításához.
1979. november 20-án – a százezres tömeget vonzó éves zarándoklat idején – állig felfegyverzett iszlám fundamentalisták kerítették hatalmukba a mekkai al-Haram mecsetet. A terroristák többsége korábban iszlám tanulmányokat folytatott a Medinai Iszlám Egyetemen.
A terrorakciót Juhaman Utejbi irányította, aki szerint unokatestvére, Muhammad al-Kahtani nem más, mint Mahdi, az iszlám megváltója, akinek a végső időkben kell eljönnie. Al-Kahtani azt állította, hogy a Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Hadith szerint az iszlám messiásnak a Próféta utáni 1400. évben kell eljönnie. Ez a dátum 1979. november 20-a volt. Ezen a napon jelent meg Utejbi terrorhadserege a mekkai mecsetnél, hogy bejelentse a megváltó eljövetelét.
Utejbi tizedesként szolgált a szaúdi hadseregben, mielőtt teológushallgató lett a nagyhírű Aziz al-Baz muzulmán egyetemen. Idővel szembefordult az általa korruptnak tartott intézménnyel, és az „iszlám eredeti útjára” való visszatérés szószólója lett. Teljes mértékben elutasította a Nyugatot, szorgalmazta a nők oktatásának és a televíziónak a betiltását, valamint a nem muszlim vallásúak kiutasítását az országból. Kijelentette, hogy „az uralkodó al-Szaúd dinasztia elveszítette legitimitását, mert nyugatbarát politikájával tönkretette a szaúdi kultúrát”. Utejbi és Kahtani együtt töltötték börtönéveiket, amelyeket rendszerellenesség vádjával róttak ki rájuk. Bizalmasaik segítségével a fogságból is eljuttatták szélsőséges üzeneteiket a különböző szaúd-arábiai mecsetekhez anélkül, hogy ezt bárki megakadályozta volna.
A támadás előkészítéseként a szaúdi hadseregből való szimpatizánsok fegyvereket, lőszereket, gázmaszkokat és élelmiszert csempésztek ki a terroristák számára. Utejbi aztán az újév napján közel ezerötszáz emberével – akik között iszlámra áttért amerikaiak is voltak – megtámadta a nagymecsetet. Több mint százezer zarándok esett csapdába.

Juhaman Utejbi

Az ostrom kezdetben megbénította a szaúdi kormányt. A terrorakció előtt rejtélyes módon a szaúdi nemzeti hadsereg helikopterei sorozatban meghibásodtak. Az orvlövészek az épület tornyairól figyelték a szaúdi csapatokat. Khomeini ajatollah Iránban önkénteseket toborzott a támadók megsegítésére, és azt állította, hogy a szaúdi kormány a „nagy sátán” – az Egyesült Államok – segítségét kérte a muzulmánok likvidálásához. Khomeini beszéde nyomán a feldühödött tömeg Pakisztánban és Líbiában megostromolta és felgyújtotta az amerikai nagykövetségeket. A terroristák a mecset hangosbeszélőin keresztül többek között az Egyesült Államokba irányuló olajexport leállítását, valamint minden külföldi civil és katonai erő azonnali kiutasítását követelték az Arab-félszigetről.
A tehetetlen szaúdi vezetés végül francia kommandósoktól kért tanácsot, akik azt javasolták, hogy áraszszák el vízzel a föld alatti járatokat, ahol a támadók rejtőztek, és vezessenek áramot a vízbe.
Mivel nemmuszlimoknak tilos a belépés a szent városba, a francia kommandósok az akció előtt egy villámszertartás keretében áttértek az iszlám hitre. A szaúdi hatóságok utólag tagadják, hogy a franciák beléptek volna Mekka városába. A hivatalos magyarázat szerint a szaúdiak a támadás előtt a mecset udvarán fúrt lyukakon keresztül altatógázzal bénították meg a terroristákat. A tizennégy napig tartó ostromban állítólag kétszázötvenöt zarándok, katona és terrorista veszítette életét, bár a szám valószínűleg ennél jóval magasabb.
A befolyásos és dúsgazdag szaúdi bin Laden család kulcsszerepet játszott az eseményekben. A család egyik tagját, Oszama bin Laden féltestvérét az ostrom után letartóztatták a merénylet támogatása miatt, azonban nem sokkal később felmentették. Ugyanakkor a mekkai nagymecsetet újjáépítő bin Laden-klán fontos szerepet játszott a mecset visszavételében is, tervrajzot és technikai információkat szolgáltatva a kommandósoknak. 1973-ban a bin Laden család érdekeltségébe tartozó cég nyerte a mekkai mecset renoválására és modernizálására vonatkozó szerződést, így mindkét fél számára hasznos információkkal szolgálhattak.
Az ostrom után a lázadók legfőbb vezérét, Utejbit hatvanhét követőjével együtt elfogták, majd titkos tárgyaláson elítélték őket. Mindenkit bűnösnek találtak, és halálra ítéltek, majd a terroristákat nyilvánosan lefejezték négy szaúdi város közterén. Muhammad al-Kahtani, az önjelölt iszlám messiás még az ostrom során életét veszítette.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!