hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meglátta és leírta

2007. 07. 17.
A meseíró J. K. Rowling (képünkön) élete maga is modern tündérmese: életútja az abszolút szegénységtől a „nyárspolgári” többség számára alig elképzelhető gazdagságig ível. Az 1965-ben született író első novelláját hatévesen írta, amit később követett még két, saját bevallása szerint nagyon rossz felnőttregény és néhány novella.

A megvilágosodás 1990-ben jött, amikor a Manchester és London közötti zsúfolt
vonaton egyszer csak felvillant az agyában Harry Potter figurája. „Teljesen
megformálva lépett elém. Egy kisfiú, aki nem tudja magáról, hogy boszorkány, és
a boszorkányképző szakiskolába küldik tanulni… Annyira megtetszett az ötlet,
hogy egy gyerek elmenekül a felnőtt világ kötöttségei elől, és talál magának egy
olyan világot, ahol – szó szerint és átvitt értelemben is – hatalma van” –
nyilatkozta később a regénysorozat fogantatásáról. Nem sokkal ezután Rowling
angoltanári állást kapott Portugáliában, ahol összeházasodott Jorge Arantesz
tévériporterrel. Néhány hónappal később megszületett a lánya, majd egyre
viharosabb házassága teljesen zátonyra futott. A fizikai erőszaktól sem mentes
kapcsolatnak Rowling azzal vetett véget, hogy négy hónapos lányával együtt
visszaköltözött Skóciába. Mindez alatt szabadidejében regényén dolgozott.

Edinburghben már csak egy cél lebegett a szeme előtt: hogy sikeres író legyen.
Kislánya, Jessica délutáni alvásidejében írt egy lakásához közeli kávézóban,
mivel – a legenda szerint – nem tudta fizetni a fűtésszámlát. A Harry
Potter-sorozat első kötete kézzel íródott, mivel szerzőjének írógépe sem volt.
Az írás utolsó évében heti 70 font segély volt minden bevétele. 1996-ban azonban
elnyerte a Skóciai Művészeti Tanács nyolcezer fontos ösztöndíját, amely
kisegítette reménytelen helyzetéből, és lehetővé tette a regény befejezését.

A nehézségek azonban még nem értek véget, mivel az összes nagy kiadó
elutasította a regényt. Hosszas keresgélés után végül a Bloomsbury Kiadó látott
fantáziát Harry Potterben, és szerződést kötött Rowlinggal. Az üzlet – bár
eleinte nem sok reményt fűztek hozzá – beindult.

Az első kötet megjelenésekor kiadója arra kérte az írónőt, hogy a Joanne Rowling
név helyett válasszon valami olyat, ami nem árulja el azonnal, hogy nőről van
szó – így remélve a férfi olvasók kegyeinek elnyerését. Ekkor vette fel második
névként nagyanyja keresztnevét, a Kathleent, és lett J. K. Rowling, ahogy a
világ megismerte.

Regénye példátlan sikerének köszönhetően J. K. a szegénységből hamar kilábalt,
szerelmi csalódása azonban sokáig kísértette. Végül egy skót altatóorvos, Neil
Murray oldalán találta meg a boldogságot, aki állását feladva beköltözött
Rowling (egyik) házába, és a könyveit népszerűsítő feleségével járja a világot.
Két közös gyermekük született, David Gordon 2003-ban és Mackenzie Jean 2005-ben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!