hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Messiás-vita
A csodarabbi titkos pünkösdi hagyatéka

2007. 05. 30.
Egy évvel halála után nyilvánosságra hozták Jichák Kaduri kabbalista csodarabbi utolsó, eddig titkos üzenetét, amely állítólag a zsidó messiás nevét tartalmazza – írta a zsidó pünkösd, a sávuót ünnepére megjelent számában az Israel Today című lap. A hír mind zsidó, mind keresztény körökben nagy érdeklődést váltott ki, kritikusai azonban lehetetlennek tartják, hogy a jóval száz év feletti rabbinak tulajdonított feljegyzés hiteles lehet.

Jichák Kaduri 2006 februárjában halt meg, 106. és 117. életéve között –
pontos adatokat nem lehet tudni az életkoráról, csak annyit, hogy Bagdadban
született, valamikor a 19. század végén. Bár több kritikusa rabbiságát is
kétségbe vonja, népszerűsége vitathatatlan volt: jeruzsálemi temetésén 300 ezer
tisztelője vett részt. Halála előtt Kaduri állítólag egy papírdarabra leírta a
régen várt zsidó messiás nevét, akivel saját bevallása szerint 2003 novemberében
személyesen is találkozott. Végakarata szerint azonban feljegyzését csak halála
után egy évvel volt szabad nyilvánosságra hozni. A feljegyzésben a Jehosua vagy
Jesua zsidó név szerepel.

A bejelentés nagy feltűnést keltett Izraelben és az amerikai evangéliumi
keresztények körében is. Éles vita indult kabbalista internetfórumokon is arról,
vajon Kaduri jegyzete hiteles-e. Nyolcvanéves fia, a szintén rabbi David Kaduri
ugyanis kétségbe vonja, hogy az a több mint egy éve elhunyt apja keze írását
tartalmazza.

A rabbi állítólagos aláírásával is ellátott héber nyelvű feljegyzés a
következőket tartalmazza: „Ami a Messiás nevének alábbi rövidítését illeti, Ő
fel fogja emelni a népet, és bebizonyítja, hogy az Ő igéje és törvénye igaz. Ezt
a kegyelem hónapjában írtam alá.” A nevet rejtő héber mondat hat szóból áll, és
minden szó első betűjét összeolvasva lehet megkapni a Jehosua vagy Josua nevet –
a nyilatkozat hitelességét kétségbe vonók ugyanakkor a hitelességen kívül
helyesírási hibát is sejtenek a jegyzetben, amely „segít” a feljegyzés ilyen
értelmezésében.

„Ez talán azt jelenti, hogy a rabbi keresztény volt?” – teszi fel a kérdést az
egyik izraeli blog szerzője. Keresztény kritikusok azonban arra hívták fel a
figyelmet, hogy a Kaduri által leírt messiás – akármilyen néven nevezi is – nem
felel meg a Bibliából megismerhető Názáreti Jézusnak, aki a keresztény hit
szerint vissza fog térni a földre, és megvalósítja uralmát. Kaduri azt
állította, hogy 2003-ban személyesen találkozott a már most Izraelben élő
messiással, és közeli rokonainak a következőket mondta el róla: „Nem mondja
magáról, hogy »én vagyok a Messiás, adjátok át nekem a vezetést«, sokkal inkább
a nép fogja rávenni arra, hogy vezesse őket, miután bizonyos jelek meggyőzik
őket arról, hogy ő a Messiás.”

Kaduri rabbi halála előtt azt is kifejtette, hogy a Messiás közeli eljövetele
„megmenti Jeruzsálemet az iszlámtól és a kereszténységtől, amelyek el akarják
venni a várost a zsidó nemzettől – de ez nem fog nekik sikerülni, és egymás
ellen fognak harcolni”. Kaduri eme utolsó állítása nyomán egyes keresztény
kritikusai felvetették, vajon nem egy „hamis Krisztusról” beszélt-e a rabbi,
akinek eljövetele megelőzi majd Jézus Krisztus visszajövetelét. „Sok jó ember
számára nehéz megérteni a Messiás személyét” – írta Kaduri. – Egy hús-vér
messiás vezetését és rendelkezéseit sokan nehezen fogadják el. Vezetőként a
Messiás nem fog semmiféle pozíciót betölteni, de az emberek között lesz, és a
médiát felhasználva fog kommunikálni. Uralma tiszta lesz, és személyes illetve
politikai érdekektől mentes. Királysága alatt csak az igazságosság fog
uralkodni.”

Néhány hónappal halála előtt Kaduri pontosabban is meghatározta, hogyan lehet
majd felismerni a Messiást. 2005 őszén, jóm kippúr napján elmondott beszédében
azt állította, hogy a Messiás nem jön el addig, amíg Ariel Saron volt
miniszterelnök életben van (mint emlékezetes, Saron 2006. január 4-én agyvérzést
szenvedett, azóta élőhalottként kómában fekszik, és Ehud Olmert vette át az
izraeli kormány vezetését.)

Nem sokkal az után, hogy a rabbi 2003 novemberében találkozott az általa leírt
messiással, többször is közelgő katasztrófákra figyelmeztette a világot. 2005
szeptemberében Jeruzsálemben, utolsó szemináriumán a világ összes zsidójához
intézett felhívást: térjenek vissza Izraelbe, hogy megmeneküljenek a Földre
beköszöntő katasztrófáktól, és felépítsék a jeruzsálemi templomot. Két évvel
korábban azt állította, hogy „a Messiás már Izraelben van, és mindaz, amiben az
emberek biztosak, hogy nem történik meg, megtörténhet, és mindaz, aminek a
megtörténtében biztosak, csalódást okozhat. De a legvégén békesség lesz a
Földön”.

A néhai lubavicsi rabbi, Menachem Schneerson 1990-ben azt mondta Kadurinak, hogy
meg fogja érni a Messiás eljövetelét. Kaduri, aki egész életében a Kabbala, a
zsidó miszticizmus tanulmányozója és oktatója volt, néhány éve visszautasította
a judaizmus iránt érdeklődő amerikai popsztár, Madonna kérését, hogy
találkozzanak. „Tilos Kabbalát tanítani egy nem zsidónak, éppen úgy, mint a
Talmudot vagy akár csak a Tórát” – indokolta döntését. Kaduriról azt állítják,
hogy egyike volt a kevés élő embereknek, akik a gyakorlatban is használták a
kabbalát a mindennapi élet befolyásolására. Gyakran lehetett őt látni
amuletteket osztogatva, melyeknek gyógyító, termékenységet növelő és sikert hozó
hatást tulajdonítottak.

A rabbi történetét és feljegyzését nyilvánosságra hozó Avile Schneider, az
Israel Today című lap újságírója maga is meglepődött a felzúduláson, amit írása
kiváltott. Elmondása szerint az a vallási intézet, amelyhez Kaduri egykor
tartozott, igyekezett meggyőzni őt, hogy ne hozza nyilvánosságra a feljegyzést,
mivel lehetetlennek tartották, hogy azt a rabbi maga készítette volna.

Kritikusai azzal is indokolják Kadurral szembeni szkepticizmusukat, hogy ő
valójában soha nem is volt igazi rabbi, hanem egész életében polgári
foglalkozást űzött – könyvelő volt. A Jesua név szintén nem teszi hitelesebbé
üzenetét, hiszen ez a név a talmudi korszakban igen elterjedt volt, és nem
bizonyítéka annak, hogy az illető a Messiás. Kaduri ugyanakkor élete utolsó
éveiben nem is nagyon nyilatkozhatott, hiszen az érthető beszédre már képtelen
volt, és ha meg is jelent a nyilvánosság előtt, szavait az őt mindig körülvevő
tanítványai tolmácsolták. Voltak azonban olyan „jövendölései” is, amelyek valóra
váltak: ilyen volt az 1995. november 22-én bekövetkezett erős földrengés,
amelyre előre felhívta a figyelmet, és azt is elmondta, hogy nem vagy alig
lesznek áldozatok. A napra pontosan bekövetkezett, a Richter-skálán 6-os erejű
földrengésnek végül egyetlen áldozata volt, aki szívrohamot kapott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!