hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kereszttűzben a Passió

2004. 03. 08.
Igazi kasszasikernek bizonyult Mel Gibson The Passion of the Christ cím? filmje. A vetítés első hétvégéjének bevételét (több mint 76 millió dollár) tekintve minden idők legtöbb hasznot hozó filmjei közé sorolják, a hetedik helyen. Ugyanakkor a februárban bemutatott filmek között a legsikeresebbnek bizonyult. A február 25-ei bemutató óta a Passion összesen 117,5 millió dollárt hozott, beleértve az azt megelőző két nap premier előtti vetítéseinek bevételét is.  Gibson filmje még a Gyűrűk urával is majdnem versenyre kelt: a szerdán bemutatott filmek között az előkelő második helyen szerepel A király visszatér cím? harmadik rész mögött. Az első hétvégi bevétel szerinti ranglistán azonban a Passion veri A király visszatért. (Ezt a rekordot egyébként jelenleg a 2002-es Spider-Man tartja, 115 millió dollárral.) 

A film iránti érdeklődést jelentősen megnövelte a jóval a bemutató előtt kezdődött gyanakvás és viták annak antiszemita vonatkozásairól, valamint a forgatókönyvíró-rendező-producer Gibson
apjának holokauszttagadó nézeteiről. Ugyancsak "sokat hozott a konyhára", hogy az elővetítések során számos amerikai keresztény vezető látta a filmet, és bizalmat szavazott neki – jelentős közönséget nyerve meg számára. A hamvazószerdai bemutatót követő napokban szinte lehetetlen volt jegyet venni a Passionre, mivel a jegyek nagy részét előre, csoportosan felvásárolták. A film weboldalának a vetítés utáni napon több mint ötvenmillió látogatója volt. "A keresztény aktivisták és a viták ugyan segítettek (a népszerűség növelésében), de ekkora számoknál már a nagyközönségnek a film iránti igénye és a szájról szájra járó híradás működik" – jegyezte meg Bob Ferney, a filmet Észak-Amerikában forgalmazó Newmarket Films elnöke. 

A Passion of the Christ cím? filmet az amerikai premierrel egy időben mutatták be Új-Zélandon, valamint Mel Gibson szülőföldjén, Ausztráliában, ahol az amerikaihoz hasonló érdeklődést keltett. A várakozások szerint a katolikus nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdai bemutató után folytatódik a sikersorozat – a film készítői és forgalmazói nagy reményekkel tekintenek a húsvéti hétvége elébe. 

A bemutató előtti vita tovább folytatódik: a kritikusok véleménye erősen megoszlik az alkotás kapcsán – némelyek határozottan kétségbe vonják, hogy a film több lenne Mel Gibson személyes (meglehetősen konzervatív katolikus irányzatot képviselő) vallási érzületeinek kifejezésénél. Vermes Géza, az Angliában élő világhír? ókortörténész a The Guardian pénteki számában "kétórányi, szinte megszakítás nélküli, indokolatlan brutalitásnak" minősíti a filmet, megjegyezve: igazi problémája, hogy nem akadályozza meg, hogy a vizuális hatás judeofóbiához vezessen. Ari Goldman a The London Timesban megjelent kritikájában pedig úgy vélekedik, a film egyaránt káros a zsidókra és a keresztényekre nézve. 

Számos kritika kiemeli, hogy a film túlzottan a szenvedéstörténetre helyezi a hangsúlyt, háttérbe szorítva Jézus szolgálatát, illetve hogy Pilátus a történelmi valósággal ellentétben túlságosan érző lelkű, szimpatikus figura, akinek itt szinte nincs is felelőssége Jézus halálában. Michael Novak nemzetközileg ismert katolikus szociológus annak a véleményének ad hangot, hogy 2004 a lehető legrosszabb év volt e film bemutatásához: az az év, amikor a durva antiszemitizmus egyszerre ütötte fel a fejét a világ számos pontján, és Európában a második világháború óta nem tapasztalt erővel lépett fel újra, miközben az arab média a gyűlölet és az ellenségeskedés eszméit terjeszti nemcsak a zsidó nép, hanem számos esetben a zsidó vallás ellen is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!