hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A német liga Jézus ellen

2002. 09. 07.
"Jézus-ellenes rendelkezést" hozott a német labdarúgó szövetség – írta az osztrák Focus hírmagazin. A Bundesligában szereplő játékosok ezentúl nem viselhetnek vallási üzenetet hordozó trikót a mezük alatt.



Lucio gólöröme a Bayer Leverkusen színeiben. Letiltották Fotó: Reuters

A Német Futball-liga döntése elsősorban azokat a brazil labdarúgókat szankcionálja, akik a világbajnoki döntőben látottakhoz hasonlóan gólszerzés után vagy a mérkőzés végeztével hitüket rövid feliratok formájában is megosztották a közönséggel. Erre – legalábbis Németországban – idén ősztől nem lesz lehetősége például a Bayer Leverkusen braziljának, Luciónak. A liga tiltása ugyanakkor szelektív, csak a szöveges hitvallást bünteti, míg a tradicionális vallási formákat (keresztvetés, medálcsókolgatás, összekulcsolt kéz) nem minősíti propagandára alkalmasnak.

A júniusi vb-döntő után alig néhány nappal már a FIFA végrehajtó bizottsága foglalkozott a látványos hitvallási formákkal, ám a nemzetközi szövetség kijelentette: nem lát kivetnivalót a brazil labdarúgók cselekedeteiben. "Nem új jelenség a futballban, hogy játékosok, akár keresztények vagy muszlimok, egy magasabb rend? valóság iránti szeretetüket látható módon kifejezik" – áll a FIFA közleményében, amelyet az AFP hírügynökség ismertetett. 

A "100% Jesus" vagy "Én Jézusé vagyok" trikókra írt üzenetét a yokohamai döntőn több mint kétmilliárd ember láthatta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!