hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2002. 01. 25. (VI/4) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Újabb döfés Afrika szívébe

Tízezrek tértek vissza a kongói Gomába, ahol a múlt hét csütörtökön a Nyiragongo vulkánból kitörő láva negyvenhét ember életét követelte. A város mintegy felét maga alá temető lávafolyamot többen az ősi Pompejt elpusztító vulkáni tevékenység eredményéhez hasonlítják. Az első segélyszállítmányok megérkezésére majdnem egy hetet kellett várniuk a gomaiaknak, s közben szerdán bejelentették: az ivóvíz rossz minősége miatt kolerajárvány tört ki. 

Csodafegyverben bízik Szaddám

Mialatt folynak a találgatások arról, mi lesz az Egyesült Államok következő célpontja a terrorizmus ellen folytatott háborúban, Irak egyre inkább a külpolitikai és katonai szakértők figyelmének középpontjába kerül. Amerika módszeresen és kitartóan készül egy Irak elleni offenzívára, egyes források szerint azonban nem valószínű, hogy február közepe vagy vége előtt sor kerülhetne Szaddám Huszein rezsimjének megtámadására. 

Mészárlás Kasmírért

Indiában öt bangladesi és három indiai állampolgárt vettek őrizetbe azt követően, hogy kedden Kalkuttában motorbiciklis iszlám terroristák tüzet nyitottak a város központjában található egyik amerikai követségi épületre. Egy nappal korábban tizenhatan vesztették életüket, amikor fegyveresek megrohanták az indiai Udalgiri falut.

A körbezárt Arafat

A palesztin–izraeli háború jelenlegi szakaszában Jasszer Arafat egyértelműen a "felőrlő terrorháború" stratégiáját képviseli. Ezt bizonyítja a Karin A hajó fedélzetének rakománya, az iráni fegyverszállítás és a Fatah rohamosztagjainak véres terrorja, amelynek elsődleges célpontja az izraeli polgári lakosság. A fegyverekre és a hajóvásárlásra elköltött százmillió dollár is világossá teszi: Arafat mindent eldöntő háborúra készül. 

Belföld

Polgári kormány pukkasztó kampány

Hol a lé? – kérdezi Kuncze Gábor két kifacsart narancs mellett az SZDSZ választási meghívóján. A Hetek értesülése szerint a párt kampánya hasonló stílusban foglalkozik majd közérdeklődésre számot tartó kérdésekkel, így adócsökkentéssel, az egészségügy rendbetételével, a korrupció visszaszorításával és 100 ezer forintos diplomás minimálbér kiharcolásával. A lapzártánk után megrendezett kampánynyitó pártparti dizájnja már – szervezők ígéretei szerint – markánsan mutatja azt, hogy a SZDSZ képi kommunikációjában, imidzsében is igyekszik megújulni. Ebben nagy segítséget jelent, hogy sikerült megnyerniük Geszti Péter "ötletembert".

A tábornok urakért nincs, aki sírjon

"Magyarország tiszteleg háborús bűnös tábornokai előtt" címmel a BBC is tudósított arról a megemlékezésről, melyen Dávid Ibolya, igazságügyi miniszter január 14-én megkoszorúzta Jány Gusztáv és Szombathelyi Ferenc emléktábláját. Dávid Ibolya a tudósításra reagálva kijelentette, hogy az MDF elnökeként kapott meghívást a rendezvényekre, s az MTI-nek a következőket mondta: "Nemcsak történelmi, hanem jogi tévedésben is volt a BBC akkor, amikor azt állította, hogy háborús bűnösök emlékművét koszorúztam meg."

Kontroll, kintről-bentről

"Szokatlan, sőt példátlan" – jellemezte Wisinger István, a Magyar Újságíró Szövetség (MÚOSZ) elnöke a magukat Kontroll Csoportnak nevező ifjú "médiaszakemberek" tevékenységét. Tavaly a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) sajtófigyelői listát állítottak össze Orbán Viktor miniszterelnök számára azokról a magyar közéleti személyiségekről, akik "rossz hírét keltették hazájuknak" külföldi lapok hasábjain. A "fiatal főiskolá-sokból és egyetemistákból" álló Kontroll Csoport a MeH munkájának mintegy folytatásaként ezúttal a külföldi lapok hazánkban dolgozó tudósítóinak írásaiban fedezett fel "baloldali elfogultságot". 

Galló, itt Bayer

Bayer Zsolt hazudott. Ezt el is ismerte. Nem mindenkit vesz rá a jó ízlés, hogy Bayer Zsolt kocsmai szintet mélyen alulmúló szitkozódásait meghallgassa, ezért idézzük fel mi is történt. 

Horn levele nyílt

Az idei választások előtt is megnövekedni látszik a történelmi egyházak politikai szerepvállalása. Legalábbis erre utal Horn Gyula volt kormányfő a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának írott nyílt levelében. 

A csontkovács életveszélyes

A vártnál enyhébb ítélettel fejeződött be a héten a Kecskeméti Megyei Bíróságon az a maratoni per, melyben Jurij Csisztjakov orosz származású csontkovács azért került a vádlottak padjára, mert egyik paciensének kezelés közben eltörte a lábát. 

Hit és értékek

A történelmet az üldözők írják

A kereszténységen belül az elsőbbségért korán megindult a küzdelem. A püspökök a rivális irányzatokhoz tartozó hívők ezreit vádolták meg eretnekséggel, és ítéltették halálra a császárság hatóságaival – állítja nemrég magyarul is megjelent A kereszténység története cím? könyvében (Európa Könyvkiadó, 2001) Paul Johnson oxfordi történész, aki szerint nem az elterjedt vallások iránt toleráns Római Birodalom volt a keresztényüldözés kezdeményezője. A magukat az apostoli hit letéteményeseinek tekintő püspökök hittársaikat a legképtelenebb vádakkal jelentették fel a világi hivataloknál. A vádirathoz a felszámolni kívánt keresztény irányzatban kerestek olyan befolyással rendelkező embereket, akiket pénzzel vagy fenyegetéssel rábírtak arra, hogy volt testvéreik ellen vallomást tegyenek.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!