hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2005. 05. 13. (IX/19) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A nagyság pillanata

Moszkvában május 9-én a fasizmus felett aratott győzelem 60. évfordulójának grandiózus ünneplése zajlott; a nagyszabású rendezvényre több mint 50 államból érkeztek vezetők. A Vörös téri parádét három tévécsatorna is közvetítette, így a hatalmas ország minden lakója láthatta. A legtöbb régióban tapasztalható meglehetősen hűvös, esős idő ellenére vidéki városokban is minimum 12 millió ember vett részt az ünnepi felvonulásokon és más rendezvényeken, de szinte minden orosz ember családi, baráti körben is megemlékezik a náci Németország felett aratott győzelemről. 

Megbuktatnák Blairt

George W. Bush, John Howard, Tony Blair. Az Irak elleni katonai fellépés három kulcsszereplője – a háború után tartott szavazásokon mindhármukat újraválasztották. Igaz, míg az amerikai elnök és az ausztrál miniszterelnök még növelni is tudta támogatottságát, Nagy-Britanniában – bár a britek többsége ismét úgy vélte, Tony Blairnél nincs jobb jelölt a miniszterelnöki posztra – jelentősen csökkent a munkáspárti többség a parlamentben. Az elégedetlen baloldali politikusok máris új vezető után néztek.

Váradi kultúrvigasz

Huszonhét millió forintért szervezett gálát a népszavazási csalódás feloldására fél évvel december 5. után egy MSZP-közeli vállalkozás Nagyváradon. A pályázó Eurofilm. Co. Hu Kft. 19 millió 605 ezret igényelt és nyert el az Országos Rádió- és Televízió Testülettől.  A pályázat deklarált célja a romániai magyarok "megvigasztalása" volt. Az április végén megrendezett gálán a nagyváradi közönség hosszas tapssal köszönte meg ezt a gesztust. Az ingyenműsornak indult produkcióra 300 ezer lejért (kétezer forint) kínálták a jegyeket.

Hírszerzőakadémia

Kína tudósokból, fiatal professzorokból és egyetemi hallgatókból álló ipari kémhálózatot működtet több nyugat-európai országban: e hálózat központja Belgiumban van, s következő célpontja Közép-Európa. 

Jeruzsálemi vétó

A gázai kivonulás egy hónappal való elhalasztásának következtében későbbi időpontra halasztották a Jeruzsálemben idén nyárra tervezett, de erőteljes közfelháborodást kiváltó nemzetközi melegfelvonulást – jelentették a szervezők Jeruzsálemben. 

Belföld

Ki védi a magyart?

Állig felfegyverzett német kommandósok rohantak le április végén 18 Németországban tevékenykedő magyar építő- és húsipari vállalkozást, amelyeket többek között adócsalással, feketemunkával és embercsempészéssel gyanúsítanak. Az eset nem példátlan: egy éve szinte megszólalásig hasonló módon 23 magyar céget vontak hatósági eljárás alá. Ezek közül öt esetben már véget ért a nyomozás – eredménytelenül –, másik négy cég pedig tönkrement. Az érintettek szerint a cél a magyarok kiszorítása a német piacról.

Budapest ostroma

Orbán Viktor ezúttal nemcsak az országot, hanem Budapestet is elkezdi járni. Soroksáron kezdte, ahol a nemzeti konzultáció keretében először hirdették meg az úgynevezett Új Budapest Fórumot, amelyet a tervek szerint nyár végéig további kétszázharminc hasonló rendezvény követ majd.  A közvélemény-kutatások szerint, ha a szocialisták és a liberálisok elvesztik a megyeszékhelyeken és a fővárosban a még meglevő többségüket, akkor a Fidesz számára simán sikerül a 2006-os kormánydöntés. 

Válságban a magyar falu

Utaztak már keresztül estefelé falvakon? Olyan érzés, mintha kihalt településekből állna a vidéki Magyarország. Sehol egy tehéncsorda, sehol egy teremtett lélek. Csak a házak ablakában kékesen villódzó televíziók árulkodnak arról, hogy mégsem kísértetfaluban autózunk. 

Lezuhant egy vadászgép

Lezuhant egy MIG-29-es vadászgép Kecskeméten, a pilóta katapultált. 

15 után 21

Huszonegy lépés a magyar egészségügy reformjáért címmel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben ismertette a kormány új, egészségügyi intézkedéscsomagját. A kormányfő láthatóan arra tesz erőfeszítéseket, hogy kormánya dinamikusan cselekvőnek tűnjön, és elfoglalja a kommunikációs mezőt az ellenzék elől. Hiába húzott azonban a kártyaasztalok mellett szerencsésnek számító huszonegyet, az érettségibotrány mindent vitt. 

Nyilván tartottak

A Hetek április 29-ei számában, Titkosszolgák a magyar rock körül című, velem készült interjúhoz szeretnék két pontosítást fűzni:  Az Illés együttes feloszlatásáról az MSZMP KB Agit. Prop. Bizottságának egyik 1963-as ülésén esett szó. Tehát nem magában a Központi Bizottság testületében, hanem annak egyik szakbizottságában.  Az a mondat pedig, hogy "úgy fogják fel, mintha részük lett volna az Illés szétforgácsolódásában", az állambiztonsági szolgálatra vonatkozik. A cikkben említett Aczél György, Biszku Béla és Benkei András kultúrpolitikai, politikai, belügyi funkcióiknál fogva rendelkeztek bizonyos befolyással a zenét is érintő folyamatokra, de az Illés szétforgácsolásában nem játszottak szerepet. (Szőnyei Tamás)

Hit és értékek

Jézus anyanyelve

Aki az arámi nyelv nyomába ered, kalandos utat fog megtenni a közel-keleti sivatagok, hegyek-völgyek, majd Európa és Észak-Amerika tájain. Erre az intellektuális utazásra vállalkozott a Jerusalem Post cím? izraeli lap; tudósítója találkozott egy sor tudóssal, számos vallási vezetővel és laikussal – akik mind "szakértői" az egyes helyeken még élő sémita nyelveknek, melyekről legtöbben azt hinnénk, hogy már régen nem léteznek. Találkozott modern arámi nyelven éneklő izraeli rockzenekarokkal, arámi és szír nyelv? rádió- és tévéadásokkal Kanadában, az Egyesült Államokban és Skandináviában, Szíria és Irak eldugott falvaiban, ahol az arab helyett ma is az arámi nyelv a helyi kommunikáció nyelve. Arám nyelv? keresztelő Irakban, a Tigris folyóban. Évezredes örökség Fotó: Reuters 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!