hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2007. 03. 02. (XI/9) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Bombaüzenetek

A héten újabb határidő járt le anélkül, hogy Irán bármiféle lépést tett volna atomprogramjának leállítása érdekében. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség értesülései szerint a decemberben megszavazott hatvannapos „kegyelmi idő” alatt Irán tovább folytatta az urándúsítást. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint az iráni atomprogram megállíthatatlan: „olyan, mint az a vonat, amelyből kiszerelték a féket”. Eközben amerikai és izraeli oldalról is egyre élesebb háborús üzeneteket fogalmaznak meg.

Bizalomkényszer

„Nem fogadom el Romano Prodi lemondását. Nincs más alternatíva, mint bizalmi szavazásra bocsátani a kormányt” – nyilatkozta Giorgio Napolitano olasz államfő, miután az olasz politikai elit valamennyi szereplőjével megvitatta a miniszterelnök lemondása következtében kialakult helyzetet. Bár a szavazásra lapzártánk után kerül sor, a jelek szerint a baloldali többség mégis bizalmat szavaz Prodinak, csakhogy elkerülje az újabb választások kiírását, és így Silvio Berlusconi esetleges hatalomra kerülését. Prodi Amerika-barát külpolitikája miatt vesztette el a többség támogatását, és kényszerült lemondásra.

Keleten a helyzet

II. Abdallah jordán király az izraeli televízióban úgy fogalmazott, hogy a Hamasznak el kell ismernie Izraelt, és hozzátette, hogy most utoljára nyílt lehetőség a közel-keleti rendezésre. Az uralkodó pesszimistának tűnő mondata fölöttébb derűlátó, ugyanis a közel-keleti helyzet régen volt ennyire képlékeny. A Hamasz és a Fatah polgárháborús állapotot tart fent Gázában, az iráni vezetés már kezében érzi az atomfegyvert, Szíria újabb kardcsörgetésbe kezdett, és a Hezbollah elvesztett dél-libanoni pozícióit kormányra kerülésével próbálja visszanyerni.

Belföld

Ünnepi áldozatok

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentése, valamint a Miniszterelnöki Hivatal által vezetett kormányzati vizsgálat megállapításait alapul véve indítottak harmincketten kártérítési pert a tavaly augusztus 20-ai tűzijáték alatt bekövetkezett személyi sérülések és halálesetek miatt. Az alperesek között szerepel a parádét lebonyolító két kft. mellett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Miniszterelnöki Hivatal és a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az ünnep pusztító viharában több mint háromszáz ember sérült meg, és öt ember vesztette életét.

Menekülnek a diplomások

Ki akar hónapokig sorban állni egy bruttó százötven-kétszázezer forintot ígérő állásért az egyetemi évek után, ha alig másfél óra repülőútnyira innen ennek sokszorosáért kezdhet vadiúj életet Nyugaton? Egyre kevesebben.

Sávos demokrácia

Hosszú hallgatás után Orbán Viktor is elmondta véleményét az árpádsávos zászlókról. Az egyik kereskedelmi csatorna híradójában a Fidesz elnöke kijelentette: a sávos lobogó „nem nyilas zászló, ez egy tévedés. A nyilas zászló az úgy festett, hogy az árpádsávos zászlóba nyilaskeresztet rajzoltak. Ilyen zászlót én nem látok ma a magyar köztereken”.

Welcome to Hungary

Tartanak március 15-étől a fővárosi szállodák. Az őszi utcai zavargások ugyanis nemcsak a budapestieknek okoztak bosszúságot, hanem a turizmusban is érzékelhető visszaesést eredményeztek. Ha a forradalom ünnepén újra elszabadulnak az indulatok, az eddig kétmilliárdos kárt okozó bizalomvesztés tovább mélyülhet.

Harangbotrány

Az egyházra is vonatkoznak a világi törvények – ezzel a megállapítással ért véget a dunaújvárosi templomról szóló per, amelyet egy lakótelep lakói indítottak az őket zavaró harangozás miatt. Helyiek, hivatalnokok és plébánosok estek egymásnak a hajnali kényszerébresztő miatt.

Menedzserizmus

2007 elején mintha a hazai történelem régi hagyományai elevenülnének meg, persze új jelmezekben. Az alapképlet az elmúlt százötven évben nagyjából ez: országmenedzselés–ellenállás. Vagy másképpen: kormányképesség–kormányképtelenség. Száznegyven év (1867-től 2007-ig) az országmenedzselő pártokra és a váltógazdaság hiányára épül. Az 1990 utáni politikai élet roppant érdekes fejleménye, hogy miközben drasztikusan szakított ezzel a hagyománnyal (hiszen 2006-ig mindig más nyert a választásokon), azonközben a magatartások és a konfliktusok a régiek.

A hét eseményei

Megbújnak a miniszterek

Hit és értékek

Csontbrigád

A Da Vinci-kód után itt az újabb bibliaellenes médiaszenzáció: megtalálták Jézus csontjait egy jeruzsálemi sírládikában. A sírboltban „apja” (József) és anyja (Mária) mellett „felesége” (Mária Magdolna) és „gyermeke” (Júda) földi maradványai nyugszanak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!