hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sikerek, amiket 60 fölött értek el
Nem csak a húszéveseké a világ

2019. 06. 07.
Harland Sanders 65 évesen azzal írta be magát a történelembe, hogy elkezdett házalni receptjeivel az USA éttermeiben az eladások után részesedést kérve. Az általa alapított KFC-nek ma már több mint 22 ezer üzlete van világszerte. Nem ő az egyetlen, aki bebizonyította, sosincs késő.

A KFC-alapító titkos receptje

Colonel Harland David Sanders 1890-ben született az Indiana állambeli Henryville-ben. Édesapja korai el­vesztése után édesanyja kénytelen volt az akkor mindössze hatéves San­ders­­­re bízni kisebb testvérei ellátását, beleértve a főzést is. Hétéves korára kifogástalanul és fejből tudta elkészíteni a helyi jellegzetes ételeket. Tíz­éves kora óta dolgozott, számtalan munkakört betöltött a biztosítási ügynöktől kezdve a bábán és a tűzoltón át a kalauzig, míg végül – harminc évvel később – egy benzinkút vezette vissza gyermek­­korában felfedezett tehetségéhez, az ízek világához. A gaz­­dasági világválság idején saját készítésű ételeivel csábította magukhoz a potenciális vásárlókat, aminek si­ke­rén felbuzdulva pár év múlva megnyitotta éttermét, a Sanders Court and Cafét.

Magánélete nem volt kudarcoktól mentes, első feleségével tizenkilenc évesen házasodott össze, több forrás is megerősíti, hogy a három gyerme­kük születése után Sanders más nőknél kereste a boldogságot, míg végül 1947-ben elváltak. Egyetlen fia fiatal felnőttként egy mandulagyulladás szövődményeként fellépő vérmérgezés következtében hunyt el, pedig ennek gyógyítása már akkoriban is rutin­eljárásnak számított. Mindezek ellenére, több mostani hatásvadász híreszteléssel ellentétben, sosem próbálta meg elrabolni saját gyermekét feleségétől, és öngyilkosságot sem kísérelt meg soha, legalábbis ezekre nincs hiteles bizonyíték.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!