Ha jól tudom ez volt a második útja Szepesbélára. Mit kell tudni a településről?
– Spišská Belá (Szepesbéla) a Magas Tátra alján, festői környezetben helyezkedik el, komoly történelmi hagyományokkal rendelkező kisváros. A térség az átlagnál szegényebb. Beszéltem egy Pozsonyban élő szlovák barátommal, aki úgy fogalmazott: akik az ország nyugati feléből járnak erre, az általunk is felkeresett településeken egyfajta időutazást élnek meg, a térség mind gazdaságilag, mind infrastrukturálisan elmaradott.
Hogyan kezdődött itt a HISZ munkája?
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »