hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szuperhősök az égből?
Az ufójelenségek és a transzhumanista jövőkép

2017. 05. 18.
Furcsa „dokumentumfilm” készült az ember és a földönkívüliek állítólagos kapcsolatfelvételéről a közelmúltban. A tényeket, összeesküvés-elméleteket és az okkultizmussal határos eszméket vegyítő alkotás olyan állításokat fogalmaz meg, amelyek szerint ha a témával kapcsolatos információk birtokában lennénk, megrendülne a jelenlegi világrend. A nullponti energiarendszerek elterjedésével képessé válnánk egy „evolúciós ugrásra”, amelynek eredménye a „transzhumán”, emberfeletti ember megjelenése lenne. Azonnal kifejlesztenénk a mesterséges intelligenciát, drámaian meghosszabbítanánk az emberi életkort, a humán-gép hibridek uralkodó osztálya venné át az irányítást a bolygón, beindulna az idegen civilizációkkal való intergalaktikus kereskedelem, és így tovább. A hatalmi erőegyensúly fenntartásában érdekelt csoportok azonban ezt nagyon nem akarják - néhány a film főbb állításaiból.

Steven Greer kilencéves volt, amikor – állítása szerint – „nagyon tisztán” látott egy ide­gen űrhajót az égen. A világ­űr iránti érdeklődését a nagybátyja is motiválta, aki a NASA egyik holdra szálló egységének a tervezésével foglalkozott. „Amikor láttam ezt a földönkívüli tárgyat, egyértelműen látszott, hogy egy tökéletes korong, amit intelligensen irányítanak. Hirtelen jelent meg, majd egyszer csak eltűnt. Egyáltalán nem úgy mozgott, mint egy rendes repülőgép” – meséli Greer a Huffington Postnak adott interjújában. Innen indult az észak-karolinai Charlotte-ból származó orvos életre szóló érdeklődése az idegen civilizációk iránt.

Greer 1990-ben hozta létre a Földönkívüli Intelligencia Kutatóközpontot (Center for the Study of Extraterrestrial Intelligence – CSETI). A kutatóközpont célja a civil kapcsolatfelvétel kezdeményezése földönkívüli civilizációkkal. Az ufológus ezen­felül 1993-ban alapította meg a Leleplezés Projekt (Disclosure Project) elnevezésű nonprofit szervezetet, amelynek célja a kormány által – állítólag – eltitkolt információk nyilvánosságra hozása az ufókkal és földön kívüli technológiákkal kapcsolatosan.

Steven Greer az egyik legismertebb ufológus napjainkban. Volt már Larry King riportalanya, és részt vett kongresszusi háttérmeghallgatáson is. 2001-ben a Nemzeti Sajtóklubban (National Press Club) húsz nyugalmazott légierő-, légiforgalom-irányító és titkosszolgálati tisztviselővel együtt tartott sajtótájékoztatót. Greer állítólag 120 órányi tanúvallomást gyűjtött már össze civilektől, illetve számos kormányzati és katonai alkalmazottól ufóészlelésekkel kapcsolatosan.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!