hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Agyonverünk, innen fuss!
Forradalom egy alföldi kistelepülésen

2016. 11. 11.
1956-ban a legfontosabb események döntő többsége Budapesten zajlott. Ugyanakkor nem csak a helytörténet iránt érdeklődők számára lehet érdekes, hogy ezek „árnyékában” mi történt egy-egy vidéki településen. Az alábbiakban egy alföldi kistelepülés, Kiskunmajsa forradalmát és az azt követő megtorlást mutatjuk be.

1957 és 1961 között szakmai becslések szerint csaknem 400 embert végeztek ki az ötvenhatos eseményekkel összefüggésben. Az elítéltek többsége Budapesthez és a nagyobb vidéki városokhoz kötődött – az egyáltalán nem volt szokványos, hogy egy községből összesen hat személyt ítéljenek halálra. Márpedig Kiskunmajsán ez történt. Hogy az elítéltek közül csak hármat végeztek ki, az annak köszönhető, hogy a többiek külföldre menekültek.

A közellenség

A véres megtorlás előzményeit és a forradalmi eseményeket helytörténeti tanulmányokból és egykori szemtanúk elmondásából lehet rekonstruálni. A források és a megszólalók megegyeznek abban, hogy Kiskunmajsán az ötvenes években az elnyomó rákosista rendszert a helyiek szemében

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!