„Észak felé a folyam kilenc folyóra ágazik” – jegyezte meg Szima Csien kínai történetíró a kínai kultúra alapítójának tartott, Kr. e. 2070-től 1600-ig regnáló Hszia-birodalom földrajzát elemezve. Szun Veitung kínai geokémikus szerint a folyam semmiképpen sem lehet a híres Sárga-folyó, hiszen az nyugatról keletre folyik. Miután a világon csak egyetlen nagyobb folyó van, amelyik északra folyik, a helyes válasz a professzor szerint a Nílus – amely deltájában kilenc ágra szakadva ömlik a Földközi-tengerbe. Mindez csak egyetlen mozaikja annak az elméletnek, amellyel Szun Veitung nemcsak a tudóstársai között, hanem a szélesebb közvéleményben is élénk vitát generált.
A bronzkori Kína rejtélye
A professzor állítását – miszerint a kínai civilizációt valójában egyiptomi bevándorlók alapították – az is alátámasztani látszik, hogy az általa korábban radiometrikus eljárással megvizsgált kínai bronzleletek kémiai összetétele sokkal inkább hasonlított az egyiptomi, mintsem a kínai bronzra.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »