hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jacko sötét titkai
Drogfüggő szexuális ragadozó volt az énekes

2016. 06. 30.
„Hét évvel ezelŐtt a világ elvesztett egy csodálatos művészt és humanitárius aktivistát, aki elkötelezetten próbált segíteni a szükségben levő gyermekeknek a világ minden pontján. Rajongói inkább a tőle kapott sok fantasztikus ajándékra emlékeznének, mint arra, ahogyan ismét sárba tiporja a nevét a bulvársajtó. Michael épp oly ártatlan ezekkel a vádakkal szemben a halálában, mint életében volt” – így reagáltak Michael Jackson hagyatékának őrizői, miután a napokban egy rendőrségi jelentés került napvilágra a pop királyáról.

A jelentés szerint Jackson rengeteg pornográf tartalmat, köztük mezítelen gyerekekről készített fényképeket és videókat is tartott otthonában. A rendőrség 2003-ban jutott hozzá ezekhez az anyagokhoz, amikor egy szexuális zaklatási ügy kapcsán házkutatást tartottak a szupersztár birtokán. Ekkor találtak rá az énekes titkos kamrájára is, amely a hálószobája végéből nyílt. A hatóságok 80 videofelvételt, számítógépes adathordozókat, jegyzeteket, naplókat és fényképeket foglaltak le. Ron Zonen, a vádat képviselő ügyész szerint az anyagokat a sztár arra használta, hogy feloldja a gátlásokat az általa behálózni kívánt gyerekekben.

„A Santa Barbara-i rendőrség által lefoglalt dokumentumok egy sötét és ijesztő képet festenek le Jacksonról” – nyilatkozta a sajtónak az egyik nyomozó.

„A dokumentumok alapján Jacko egy manipulatív, drogfüggő, szexőrült ragadozó volt, aki véres, erőszakos képeket, illetve állatáldozatokról készült felvételeket és perverz felnőtt szexuális tartalmakat használt fel arra, hogy rákényszerítse az akaratát kiskorúakra” – fogalmazott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!