hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szex, drogok, Facebook
Hogyan neveljük a „digitális bennszülötteket”?

2015. 05. 07.
Abban a világban, ahol az óvodások is iPadet kapnak karácsonyra, és ahol a jogászhallgatók is kizárólag a Facebookról tájékozódnak, elengedhetetlenül fontos a gyerekeket már kis kortól ránevelni a biztonságos internethasználatra. A szülőket, nevelőket igazítja el ennek mikéntjéről a nemrég a Móra Könyvkiadó által megjelentetett, Szex, drogok, Facebook című, rendkívül gyakorlatias kézikönyv.

„A közösségi oldalak a legutóbbi évtized szülöttei, így a legtöbb szülő bizonytalannak érzi magát, ha ezek helyes használatáról kell gyermekeivel beszélgetnie. Az egészséges internetezés modellje alapján szeretnénk megerősíteni a bizonytalankodókat, hogy nyugodtan ragaszkodjanak a bevált elveikhez, még egy olyan új terület esetében is, mint a közösségi oldalak” – írja Megan A. Moreno amerikai médiakutató és gyermekgyógyász Szex, drogok, Facebook – Internethasználati kalauz szülőknek című könyvében, amelyet a Móra Könyvkiadó jelentetett meg, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal karöltve.

A szerző számtalan kutatás alapján egy gyakorlati kézikönyvet írt szülők, pedagógusok számára, melyben többek között kitér az óvodától az egyetemig a különböző korosztályok internetezési szokásaira, a Face­­book és egyéb közösségi oldalak konkrét veszélyei­re, az internetfüggőségre, egyes, a virtuális hálón hatvá­nyozottan fenyegető betegségekre (depresszió, evés­zavarok), ezek tüneteire és kivédésük lehetőségeire. Leszögezi: a helyes netezési szokások kialakításában nekünk, szülőknek kell segítenünk a gyerekeket. Ha el akarjuk érni, hogy gyermekünk biztonságosan használja az internetet, akkor három dolgot kell szem előtt tartani: az online és az offline szférában eltöltött idő egyensúlyát, az általunk kijelölt határok, szabályok betartását, és legfőképpen azt, hogy sokat és gyakran beszélgessünk vele az interneten való biztonságos eligazodásról, amit minél kisebb korban kell elkezdeni.

Moreno szerint a határok tisztázása a közösségi oldalak esetében kulcskérdés. Meg kell állapodnunk a gyerekkel abban, hogy kiket fogadhat el ismerősének, mit posztolhat ki magáról, és abban is, hogy a szüleinek betekintésük legyen a Facebook-oldalára. Ahogy telik az idő, és látszik, hogy a fiatal tud magára vigyázni, a szülők többsége enged a szigorú szabályokból.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!