Annyi biztos, hogy a földgolyó rövidesen nem lesz túl kényelmes hely. Aki teheti, elköltözik innét: más bolygóra vagy legalább egy hatalmas wellnessműholdra, hogy ne kelljen a szennyezett, minden szépségét elvesztett planétán tengődnie. A környezeti katasztrófákon túl a gazdagok és szegények már ma is vészesen növekvő szakadéka kedvenc motívuma az alkotóknak, és persze ott van a kívülről jövő vagy közülünk mutálódott „idegen”, aki a régebbi inváziós filmekhez hasonlóan most is leigázni és megsemmisíteni akar. És bár karakterében most is fő elem az „állati” vadság, de ezt újabban jéghideg intelligenciával párosítja, s ez akár korunk egyre okosabb vírusainak a parabolája is lehet.
Proletárok és rózsadombiak
Igényesebb társadalomrajzokat e műfajban mindig a közeli jövőben játszódó alkotásokban kapunk. Nyilván távolabbra nehezebb saccolni, a máris baljós 21. század második felére viszont könnyű sok olyasmit „előredobni”, amivel máris napi kapcsolatunk van. A „szegények egyre szegényebbek, a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek” – mondja Jodie Foster, az Elysium egyik főhőse a film extrájában, és e két véglet kibontása, díszletezése és jelmeztára kap látványosan nagy hangsúlyt többek közt Az éhezők viadala (2008) sorozatban (Barbárok az aréna nézőterén. Hetek, 2012. április 20., Digitális osztályharc. Hetek, 2013. november 29.) is, ahol a sztálini gyárvárosok és az ipari forradalom nyomornegyedei köszönnek vissza a holnap Amerikájában. Az itt élő „éhezők” nemcsak eltartják a csúcsmodern, jólétben dobzódó Capitolium várost, hanem saját vérükkel szórakoztatják: évente fiatalokat sorsolnak ki közülük a nagyszabású gladiátorjátékokra. A könyvsiker tinitrilógiából készült filmekben a média már ma is tetten érhető vér- és borzalomigényének, valamint a propaganda tömeghatásának ábrázolása jóval maradandóbb, mint a szokványos romantikus–lövöldözős–menekülős jelenetek. Bár nézőinek nagy része azért ez utóbbiakat díjazza.
2015. 01. 09. (XIX/2)
