Ridley Scott filmje minden tekintetben monumentális alkotásnak készült: 140 millió dolláros költségvetés, nagyszabású és tényleg szépen megkreált vizuális effektek, két és fél órás játékidő. A celluloid nagy vonalakban követi a Biblia beszámolóját, de egyes elemeket dramaturgiai és világnézeti okokból „aktualizáltak”, hozzáalakítottak napjaink (téves) felfogásához. A film képei nagyban segítenek a korszak valós térben, időben való elhelyezésében, közelebb hozva egy sokszor túlmisztifikált történet valódiságát. Gyönyörű totálképek kísérik végig a történetet, Scott kivételesen ügyesen játszik a színekkel, a most még kevésbé ismert Alberto Iglesias pedig kitűnő zenei aláfestést komponált a történethez.
A Mózest alakító Christian Bale (Batman, A harcos, Börtönvonat Yumába) egy sikeres, megfontolt hadvezér, felvilágosult gondolkodása nem engedi, hogy az egyiptomi varázslók ténykedése megbabonázza, a zsigerekből kiolvasott egyiptomi jóslat sem győzi meg, hogy ő valaha első ember lesz. Pragmatikus, éles eszű férfiú, vezetői képességeit fitogtatnia sem kell: alapból tisztelik vagy tartanak tőle – s mindezt elsősorban nem a kidolgozott izmainak vagy harci tudásának köszönheti, pedig ezekkel is rendelkezik. A film elején bemutatott hőstette és karaktere jórészt a bibliai beszámolóhoz illeszthető adalék.
Miután Mózesünk jellemábrázolása plusz megvilágítást nyer a jelenetben, ahol a korrupt és gerinctelen pithomi helytartót helyre teszi, a néző már hajlamos tenyerét dörzsölve várni az egyiptomi varázslókkal, mondvacsinált bölcsekkel s a fáraóval az igazi konfrontáció erőpróbáit. Ami elmarad. Se bot, se kígyó, se az isteni jelek előzetes, majd következetes közlése. Már nyakig gázolunk a csapásokban, és még mindig sehol egy nyilvános szó a miértre – a vásznon. Ezzel méltatlanul nem kis morális deficitet varrtak a köztudottan igazságos Mindenható nyakába. Az egyiptomiak értetlensége és utálata érthetően következik az ilyen tálalásból, s ez még nem is az okozott legsúlyosabb veszteség. Míg a bibliai beszámolóban az Úr rendre figyelmeztető üzenettel küldi Mózest az egyiptomiakhoz a csapások előtt, a filmben effélékre nem szakítanak időt, a borzalmak mozgóképes dokumentálása talán leköti már az egész stábot. Az elsőszülöttek halálát hozó csapás előtt Mózes először még kijelenti az Úrnak, hogy ebben ő nem vesz részt, majd mégis, s legalább a fáraót meglátogatja egy visszafogott (de korántsem teljes és egyenes) figyelmeztetés erejéig. Fejcsóválásba nem is itt fogunk. Mi tagadás, Mózes és a gyerekszínész által megformált Isten vitái során mind kínosabban feszengünk: értjük mi a művészi szabadságot, az újítási szándékot, még a csavart is, de jobb lett volna csak Mózesen tartani a kamerát.
2014. 12. 19. (XVIII/51)
