Manapság bővelkedik a média olyan szalagcímekben, melyek azt hirdetik, mennyi kárt okozunk az egészségünknek. Az egészséges életmód megvalósítása sokak által áhított cél, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni olyan rejtett tényezőkről, mint a magány, amely korjelenségként a legtöbb ember élében kisebb vagy nagyobb mértékben jelen van. Egy felmérés szerint a megkérdezettek átlagosan negyvennyolc napot voltak magányosak egy évben.
Naomi Eisenberger, a Kaliforniai Egyetem szociálpszichológia professzorának kutatása egyértelműen bebizonyította, hogy a kirekesztettség érzése az emberi agy ugyanazon területeit hozza aktivitásba, amely a fizikai fájdalmat észleli. Egyes dél-amerikai törzseknél létezik a közösségből való teljes kirekesztés büntetése, ekkor a törzs vezetői minden érintkezést megtiltanak az illetővel. Megfigyelték, hogy ezt követően az elítélt viszonylag rövid időn belül megbetegszik, vagy meghal. A magány érzete számos olyan negatív folyamatot indít be az emberi testben, melyek hosszú távon komoly betegségekhez vezethetnek.
A magányosság nem csupán a teljes egyedüllét esetén lehet egy ember érzelmi állapota, sőt, sok társadalmi kapcsolattal rendelkező személyek is érezhetik magukat magányosnak. A szakértők úgy vélik, nem a társadalmi interakciók mennyisége, hanem azok minősége védi meg az embert a magánytól. Húsz év leforgása alatt az emberek meglehetősen elhidegültek egymástól: egy 1984-es felmérés szerint a legtöbben három bizalmas barát meglétéről számoltak be, míg 2004-ben a válasz leggyakrabban nulla volt. Egy amerikai kutatás négy éven keresztül kísérte figyelemmel ötezer-egyszáz fő társadalmi kapcsolatait, és megállapították, hogy a magányos emberek vagy nem rendelkeztek barátokkal, vagy rendszeresen elveszítették őket.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »