hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Alibaba bankot robbant?
Újabb boomra készül a kínai csodagyerek

2014. 10. 11.
Az Alibaba Group nevű, online kereskedelemmel foglalkozó kínai cég szeptemberi, történelmi tőzsdére lépése után a tulajdonosok most az időközben különvált fizetési üzletágukat, az Alipayt szeretnék bankká minősíttetni és tőzsdére vinni.

Az Alibaba néhány hete végrehajtotta minden idők legnagyobb értékű elsődleges részvénykibocsátását (röviden IPO), és ezzel több tekintetben is szolidan földbe döngölte az eBayt, az Amazont, az Apple-t, az IBM-et, de még a Facebookot is. Az IPO értéke rekordszintű, 25 milliárd dollárt meghaladó volt, míg a cég teljes piaci értékét most 220 milliárd dollárra tartják. (A mostani értékeléssel például a hasonló profilú Amazon – 150 milliárd dolláros piaci értékkel – csak a 23. legnagyobb cég lett a tőzsdén.)

Az Alibaba annak érdekében, hogy erősítse a vásárlói bizalmat, 2004-ben létrehozta az Alipayt, mint ahogy az eBay is működteti a PayPal rendszert. Néhány éve az Alipay különvált, és immár egy másik – szintén az első számú vezető, Jack Ma tulajdonosi érdekeltségébe tartozó – cégcsoporthoz került (Small and Micro Financial Services – SMFS). A fizetési üzletág 300 millió regisztrált ügyféllel, évi 519 milliárd dollárnyi forgalommal és 93 milliárdnyi kezelt vagyonnal (online értékpapírok) rendelkezik.

Amit Ma megtehet

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!