Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarország lakosságának harmada a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának van kitéve. Az ő számuk tavaly még százezerrel kevesebb volt, 2008-ban pedig még csak 28,2 százalék. Míg a Dunántúlon javult, a közép-magyarországi régióban kifejezetten romlott a helyzet, és az alföldi, illetve észak-magyarországi területeken is megközelíti a 40 százalékot.
Az unió tagállamainak 10 százaléka tartozott 2012-ben az anyagilag súlyosan deprivált országok közé (a definícióhoz lásd keretes írásunkat). Magyarországon 2008 óta emelkedik a súlyosan depriváltak aránya, tavaly 26,8 százalékon állt, azaz 2,6 millió fő érintett. Ebben a vonatkozásban is szét van szakadva az ország: a keleti régiókban 31,3 százalék, a Dunántúlon tíz százalékkal kevesebb az anyagilag súlyosan depriváltak aránya.
5 százalék alatt maradt azoknak az aránya, akik kénytelenek más háztartásokkal, családokkal közös vécére járni, ugyanakkor olyan lakásban, amelyik beázik vagy vizesek a falai, a magyarok több mint negyede (25,8 százalék) él.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »