„Húszas éveim közepén járok, Észak-Mexikóban élek, újságíró vagyok. Nő vagyok, egyedülálló, gyermektelen. És szeretem Mexikót… A hazámat, a kultúrámat, annak ellenére is, ami itt folyik. Mert itt nem mindenki rossz. Nem mindenki narkós. Nem mindenki korrupt. Nem mindenki gyilkos” – írta Lucy néven az az egyetemista blogger, aki három éven keresztül közölt napi tudósításokat a hazájában dúló drogháborúról a Blog del Narco honlapon. Egészen addig, amíg el nem kellett menekülnie az országból: kollégája csak annyit mondott neki telefonban, hogy „fuss” – ez volt a kódjuk arra az esetre, ha a „dolgok rosszra fordulnának”. Működésük ugyanis érzékenyen érintette nemcsak a drogkartelleket, hanem a kormányt is. A fiatal lánnyal nemrég a Guardiannek és a Texas Observernek sikerült skype-on interjút készítenie. Ebből kiderült: a blog nemcsak a napi szintű, válogatott kegyetlenkedésekkel – kínzások, lefejezések, megnyúzások – elkövetett gyilkosságokról, sőt tömeggyilkosságokról adott hírt, hanem a megvesztegethető hivatalnokokról, rendőrökről is, többnyire az olvasók által beküldött információk, fényképek alapján. A hírekre a drogkartellek is reagálnak a maguk módján: a blogot tájékoztató fiatalok megcsonkított holttesteinek, fotóinak és fenyegető üzeneteknek, kivégzések felvételeinek közreadásával. A közösségi média szintjén is folytatott háborúval elsődleges céljuk az emberek megfélemlítése. Nem hatástalanul: több tucat újságírót gyilkoltak meg az elmúlt években, s a megregulázott média közepette az internet, pontosabban a Blog del Narco vált a kevés hiteles hírforrás egyikévé. A blog szerepet kapott eltűntek azonosításában is, akiknek a számát már 27 ezerre teszik.
A mexikói drogháborúról szóló híradások különösen 2010 óta váltak egyre durvábbakká, ekkorra ugyanis exponenciális növekedésnek indult a halálos áldozatok száma. „2006 óta legalább 86 ezerre teszik az elhunytak számát, akiknek jó egytizede ártatlan polgári lakos volt: lefizethetetlen hivatalnok vagy egyszerű járókelő, aki rosszkor volt rossz helyen” – mondta el kérdésünkre Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai szakértője. 2011 őszén az Espora emberi jogi szervezet segítségével két hétig forgattak egy dokumentumfilmet Mexikóban, hogy feltárják, mi az oka az elképesztő méreteket öltött erőszaknak. Kiderült, ha egy újságíró elkezd ott kutakodni a kartellek után, hamar életveszélyes hellyé válik számára Mexikó. Az északi határvárosokat ezért elkerülték, amelyek a szervezett bűnözés, azaz a drogcsempészet és az illegális kivándorlás központjaivá váltak.
Mexikóban főleg bizonyos régiókra fókuszálódik az erőszak, különösen az észak-keleti országrészre: az USA-val határos területekre, továbbá a Karibi-öböl térségére. Sárosi Péter emlékeztetett arra, hogy Mexikó azután nőtte ki magát nemzetközi drogelosztó és marihuánatermelő központtá, miután az USA a kilencvenes évek végére leszámolt a két legnagyobb kolumbiai drogkartellel, s a helyükre az addig mellékszereplőnek számító mexikóiak léptek. Nem mellesleg a gazdasági válság és az óriási munkanélküliség – az érintett vidékeken a harminc év alatti, regisztrált munkanélküliek aránya meghaladja a 30 százalékot, – a szegénység és a szélsőséges jövedelemeloszlás is erősen kedvez a drogmaffiának.
2013. 05. 31. (XVII/22)
