A transzatlanti eseménysorozat külön érdekessége volt, hogy Hillary R. Clinton jelenlegi és Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszterek mellett két kongresszusi delegáció is részt vett a magyarországi találkozón. Miután a parlament megtartotta Ronald Reagan Centenáriumi Emlékülését, ünnepélyes keretek között leleplezték a volt amerikai elnök Szabadság téri szobrát. Több sajtóorgánum is nehezményezte az ünnepfolyam kapcsán, hogy a szoboravatáson kizárólag a kormánypárt képviselői jutottak szóhoz, míg amerikai részről mindkét politikai oldal képviseltette magát.
Hillary Clinton és Orbán Viktor személyes találkozóját a Tom Lantos Intézet parlamenti megnyitója előzte meg. Az esemény kiemelt szónokaként az Egyesült Államok külügyminisztere kiemelte, hogy a NATO és az EU együttműködésének célja a demokrácia és az emberi jogok védelme, majd a magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson is szóba kerültek azok a magyarországi változások, amelyek bírálatokat váltottak ki mind hazánkban, mind külföldön. A tárgyalások után tartott sajtótájékoztatójában az amerikai külügyminiszter elmondta, „nagyon nyíltan" beszéltek a magyarországi demokratikus intézmények megőrzéséről. Hozzátette: „Magyarország barátaiként kifejezzük aggodalmunkat az igazságszolgáltatás függetlensége és a szabad sajtó iránti elkötelezettség ügyében". Újságírói kérdésekre válaszolva Clinton elmondta, a miniszterelnökkel folytatott tárgyalás során megvitatták az Alkotmánybíróság és a médiatörvény ügyét is, amelyekről megnyugtató válaszokat kapott, hiszen meggyőződhetett miniszterelnökünknek a demokrácia és szabadságjogok iránti elkötelezettségéről.
Mivel ezt követően a külügyminiszter asszony külön tárgyalt az ellenzék és a civil szféra képviselőivel is, illetve látványosan Bajnai Gordont is „beemelték" a tárgyalópartnerek körébe, különböző vélemények és álláspontok kerültek szembe egymással a hazai sajtóban az amerikai küldöttség látogatásának „valódi" céljáról. (A Hetek értesülése szerint az amerikai kormányzat külön kérte, hogy Bajnai Gordon is vegyen részt a tárgyalásokon, aki ezért a programját is megváltoztatta.)