„A Nap egy hosszú szunnyadásából ébredezik éppen, az elkövetkező években növekedni fog a napfolttevékenység. Időközben minden korábbinál jobban ki vagyunk szolgáltatva a napkitöréseknek” – nyilatkozta Richard Fischer, a NASA Napfizikai Divíziójának vezetője. A NASA becslései szerint egy igazán nagyméretű napkitörés húszszor nagyobb kárral járhat, mint a 2005-ös Katrina hurrikán, amely mintegy nyolcvanmilliárd dolláros kárt okozott, nem beszélve az emberi áldozatokról. A napkitörés által okozott áramkimaradások, a tőzsdék leállása, a GPS rendszer összeomlása csak az Egyesült Államokban több száz milliárd dolláros kárt jelentene.
A 21. században sokkal jobban függünk a csúcstechnológiától, mint korábban, ennek következtében a hétköznapi élet is minden eddiginél nagyobb veszélynek van kitéve a megnövekedő napfolttevékenység következtében. „Tíz évvel ezelőtt volt az előző napciklus maximuma, de a világ akkor még nagyon más volt. Voltak persze mobiltelefonok, de nem támaszkodtunk rájuk oly sok mindenben. Sok dolog, amit ma természetesnek tartunk, sokkal inkább ki van szolgáltatva az űridőjárásnak, mint a tíz évvel ezelőtti csúcs idején” – magyarázta Jane Lubchenko, az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Atmoszférakutató Ügynökségének igazgatója. A NASA egyre növekvő arzenállal vizsgálja a Napot annak érdekében, hogy minél pontosabb előrejelzést tudjon adni a lehetséges napviharokról. A Napot szemmel tartó flotta fontos egysége a STEREO-nak (Solar Terrestrial Relations Observatory) nevezett űrszonda-páros, amelyek a Nap ellentétes oldalán tartózkodva a teljes terület mintegy kilencven százalékát látják. A flotta másik központi szereppel bíró egysége egy régebbi szonda, amelyet még 1997-ben lőttek fel: az ACE-nek (Advanced Composition Explorer) nevezett szonda a napszél erősségét méri, és körülbelül harminc perccel az előtt figyelmeztet, hogy a töltött részecskék elérnék a Földet – így még van lehetőség az érzékeny rendszerek leállítására vagy csökkentett üzemmódba helyezésére.
A flotta legújabb tagja az SDO (Solar Dynamics Observatory) nevű szonda, amely közelről vizsgálja a napfolttevékenységben érintett területeket. Ennek segítségével a NASA kutatói (szó szerint is) közelképet kaphatnak arról, mi történik a napkitörés folyamán. Az SDO egység a napkitörés közben megnövekedett UV sugárzást is méri, annak érdekében, hogy megfigyeljék a Földre gyakorolt hatását. Az SDO egységet tavaly februárban helyezte üzembe a NASA, és már áprilisban minden korábbinál jobb felbontású felvételeket és méréseket készített az elmúlt évek legnagyobb napkitöréséről. A felvételen jól látszik, ahogyan a Nap több órán keresztül több milliárd tonnányi plazmát lövell ki magából, ezúttal szerencsére nem a Föld irányába.
Riasztási idő három nap
A napkitörések fantasztikus látványt nyújtanak a távolból, a Földre érve azonban geomágneses vihart okoznak, amelynek kimenetele nagyon változó lehet. A geomágneses vihar oka, hogy a hatalmas lángcsóva fellobbanását egy lökéshullám követi, amely mintegy három nappal később érkezik a Földre, és átmenetileg megváltoztatja a Földet körülvevő mágneses teret. Ennek következtében sarki fényt figyelhetünk meg nem csak a sarkokon, és veszélybe kerül minden érzékeny elektromos berendezés, a mágneses tér változása ugyanis lökésszerűen elektromos áramot indukál. A legnagyobb veszélynek a kommunikációs szatellitek, a repülőgépek, valamint az elektromos hálózatok vannak kitéve.
A legnagyobb modern kori napkitörésre 1859-ben került sor, augusztus 28-a és szeptember 2-a között; a legnagyobb csóvát Richard Carrington brit csillagász figyelte meg szeptember 1-jén. A hatalmas „láng” nagyon gyorsan, mintegy 18 óra alatt érkezett el a Földre. A napkitörés következtében világszerte számos sarki fényt figyeltek meg, a legintenzívebbet a Karib-tenger térségében, illetve a Sziklás-hegységben, ahol a visszaemlékezések szerint olyan világos lett hirtelen az éjszaka, hogy az ott táborozók felkeltek reggelit készíteni, mert azt hitték, hogy reggel van. A feljegyzések szerint San Salvador fölött a sarki fény olyan vörös volt, hogy úgy festett, mintha a háztetőket és a fákat vér borította volna.
Az elmúlt évtizedekben többször okoztak már károkat az intenzív naptevékenység nyomán kialakult geomágneses viharok: 1972-ben egy hatalmas napkitörés „kiütötte” a távolsági vonalakat Amerika Illinois államában, 1989-ben pedig Kanada Québec tartományában okozott hatalmas áramkimaradást. A napkitörést követő geomágneses vihar ugyanis olyan áramingadozásokat hozott létre, hogy a Hydro-Québec nevű elektromos hálózat másodpercek alatt leállt, mintegy hatmillió embert hagyva áramellátás nélkül kilenc órán keresztül. A geomágneses vihar erősségét jól jelzi, hogy még Texasban is megfigyelhető volt a sarki fény.
2011. 03. 04. (XV/9)
