hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy elhalasztott kiállítás margójára

2010. 10. 08.
Miskolcon „elhalasztódott” egy zsidó képeslapgyűjte­mény kiállítása, amire novemberben került volna sor, egy kulturális fesztivállal karöltve. Úgy tűnik, a politikai hatalomváltás zűrzavarában gyakoroltak öncenzúrát az illetékesek.

Az önkormányzati fenntartású Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum rendezvényei nem engedélykötelesek, s eddig nem is volt példa arra, hogy a városvezetés beleszóljon a jobbára kortárs művészeti kiállításokkal foglalkozó intézmény elképzeléseibe. Azonban a galéria június óta a Cseh Centrum vándorkiállításának bemutatását szervezi, melynek anyagát egy korabeli zsidó képeslapokat tartalmazó prágai magángyűjtemény alkotja. Lapunk úgy tudja, hogy a kísérőprogramokkal övezett nemzetközi kiállításra idén novemberben került volna sor, azonban a rendezvény a miskolci önkormányzat illetékeseinek közbenjárására el lett halasztva. Következésképp az eddig belefektetett munkamennyiségtől és a civil szponzorációtól függetlenül a kiállításra idén biztosan nem fog sor kerülni. Az ügy sajátossága, hogy a rendezvény miatt a – múlt héten leszavazott – szocialista vezetés egyik hivatalnoka aggályoskodott, mondván, hogy nem szerencsés időpont a november eleje, mivel az esemény pont adventre és a halottak napjára esne. Nem mellesleg hanukára is. Egyes magyarázatok szerint a választás árnyékában a városvezetés tartott a „zsidó” rendezvényt esetlegesen kísérő politikai felhangoktól. Egy másik értelmezés szerint éppenséggel a szocialistákat váltó fideszes vezetés számára lenne kényelmetlen egy ilyen kiállítás, és ezt előre látva gyakoroltak öncenzúrát az illetékesek. Persze normál esetben a hatalomváltás zűrzavara ellenére egy kiállítás még nyugodtan mehetne a maga útján.
Mint a vándorkiállítás utaztatásáért felelős Cseh Centrum megbízott igazgatója, Gál Róbert lapunkat tájékoztatta: a miskolci szervezőktől valóban úgy értesült, hogy a kiállítás novemberben elmarad, s azt elhalasztották jövő tavaszra. A csúszás indokát nem ismeri, de előzetesen Budapesten és külföldön is zavartalanul ment le a kiállítás, s a Cseh Centrum a maga részéről bármikor szívesen a miskolciak rendelkezésére bocsátja az anyagot. Mint mondta: az esetleges tavaszi miskolci rendezvényen kívül máshol egyelőre nem lesznek láthatók a képeslapok.
Tudomásunk szerint a miskolci nagyközönség részéről határozott fogadókészség mutatkozik a zsidóságot érintő témák iránt. Idén tavasszal a holokauszt-emléknap alkalmából rendezett Kulturális bolyongó című rendezvénysorozat óriási érdeklődést váltott ki a helyiekből: 5 nap alatt 650 diák vett részt az előadásokon, végig teltházas programokkal futott az esemény. Sőt, a rendezvényre szélsőjobboldali fiatalok is ellátogattak, akik szemmel láthatóan megrendülve mentek el a végén. A mostani Robert Capa fotókiállításon szintén sok a látogató.
A régi zsidó képeslapok kiállításának anyagát egyébként egy világhírű magángyűjtemény alkotja, melynek tulajdonosa a prágai Zsidó Hitközség vezetője, František Bányai. Képeslapjain 19. századi zsinagógákat láthatunk szerte Euró­pából, életképeket és tipikus alakokat a kelet-
európai zsidó közösségek mindennapjaiból. Infor­mációink szerint a miskolci kiállítás kísérőprogramjaként lényegében a tavaly pénzhiány miatt elmaradt Első Miskolci Zsidó Kulturális Fesztivált is megrendezték volna, többek között zsidó és keresztény szervezetek szponzorálásával, a neves fellépők pedig ingyen vállalták a szereplést. Egy ilyen volumenű rendezvény „lefújása” még hazai viszonylatokban is szokatlan fordulat. A városfejlesztésben élen járó, majd a vészkorszakban többségében elhurcolt, végül ’56-ban meglincselt maradék helyi zsidóság történetét feldolgozó monográfia bemutatása éppúgy a programok közt szerepelt, mint egy klezmerkoncert, az Izraelről szóló előadások, diákprogramok, filmvetítés, gasztronómia, Radnóti-est, Gólem színházi előadás.
A szervezők arra törekedtek, hogy bemutassák a kelet-magyarországi zsidóság múltját és jelenét. Miskolc már a 18. század elejétől otthont adott az ide települő izraelitáknak. A helyi zsidó közösség a holokauszt előtt 15 ezer lelkes volt, ma alig 300 fős lehet. „Napjainkban társadalmi igény lett, hogy a zsidóság megmutassa magát, kivegye részét a magyarországi kulturális életből, hiszen ehhez létjogosultsága van, és ne a félelem vezérelje ezeket a vállalkozásokat” – olvasható a fesztiválrendezők nyilatkozatában.
Megkeresésünkre a miskolci önkormányzat kulturális osztályvezetője, Ádám Ibolya úgy nyilatkozott, hogy a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum kiállításairól a galéria igazgatója dönt. Az osztályvezető hozzátette, hogy mivel Miskolc egyik kiemelkedő képzőművésze idén „jelentős országos kitüntetésben” részesül, emiatt a novemberi tárlatok időbeli ütemezése valóban módosult, a zsidó képeslap-kiállítás megrendezésére 2011-ben fog sor kerülni. Az illetékes utalt arra is, hogy részükről szeptember elején javasolták is azt, hogy az önkormányzat által kiemelten támogatott zsidó rendezvény időpontját méltóbb lenne jövő év február–április időszakára, az országos holokauszt-emléknaphoz időzíteni, s akkor szerinte meg is fogják tartani azt.
Bán András, a miskolci galéria igazgatója úgy tájékoztatta lapunkat, hogy saját hatáskörében döntött a kiállítás időpontjának megváltoztatásáról, ami mellesleg nem kirívó eset sem a galéria, sem a hazai múzeumok gyakorlatában. Egyrészt a képeslap-kiállításhoz kapcsolódó helytörténeti anyagok összegyűjtésének nehézsége miatt határozott így, másrészt azért, mert – mint arról múlt héten hivatalosan is értesülhetett a nagyérdemű – a város kiemelkedő képzőművésze, Máger Ágnes elnyerte a miskolci nagyvállalkozók idei Múzsa Díját. Ez alkalomból méltó és reprezentatív kiállításának megrendezésére az igazgató a galériának csak azt a szárnyát tudta felszabadítani, ahol a vándorkiállítás kapott volna helyet. A múzeumok állandó nehézségekkel küzdenek az adott évre vonatkozó terveik megvalósítása során, ezért biztosat ígérni nehéz, de várhatóan jövő tavasszal sor kerül a zsidó képeslapok tárlatára is.
Az illetékesek nyilatkozatában a sokszínű zsidó kulturális fesztiválról szó sem esett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!